Ebben az országban szinte már mindegy hova megy az ember lakni?
A legtöbb megyében, a megye legnagyobb része 60+ km-re van a megyeszékhelyektől, egyre több a cigány mindenütt, random néztem Balaton menti falvakat, mindenhol 6-8+ %-ban jelen vannak, ami azt jelenti hogy 1000 főből legalább (valósan) 120 fő az, ami azt jelenti, hogy van egy sor, vagy telep tuti.
És nincs olyan megye, ahol ne látnék wikipedia szerint.
De cserébe legalább 1.5-2x annyiba kerülnek a házak, lakások, mint teszem azt Szabolcs megye, megyeszékhely 30km és nagyobb körzete.
Szóval munkahely ott is necces, a házak drágábbak, akkor mibe jobb a Dunántúl, cáfoljatok rá kérlek, írjatok indokokat miért is jobb.
Mert lehet régen jobb volt, de úgy látom a természeti környezeten kívül sokban nem jobb.
Egészségügy? Közbiztonság? Közlekedés? Munkahelyek száma, és bekerülés "könnyűsége"? Általános árak? stb. stb.
Egyáltalán nem mindegy. Észak-nyugat Magyarország és Közép-Magyarország szinte ég és föld sok összevetésben a kelethez képest.
A közbiztonság sem egyforma mindenhol. Óriási különbségek vannak. Az ingatlanárak általában tükrözik ezt, bár vannak erősen túlárazott, felkapott települések, településrészek.
"mindenhol 6-8+ %-ban jelen vannak, ami azt jelenti hogy 1000 főből legalább (valósan) 120 fő az"
Ezt elszamoltad, ettol meg persze ertem a kerdest, viszont szerintem nagyon nem ugyanaz. Minden bol kicsit jobb a helyzet,azt irod munkahely nincs, mar hogy ne lenne. Pont hogy az is tobb van, ha mas nem akkor vendeglatasban. Egy nyar alatt ossze kereshetsz annyit, mint szabolcsban egesz eves meloval. Ezen kivul ha nem hasznalod az ingatlant, konnyen ki is adhatod, vagy egy reszet ha pl tobb lakasos hazrol van szo. Szabolcsban megint csak hiaba lenne neked plusz lakreszes. Hat ezert dragabb annyival
Összekeresed valóban, de napi 14-16 óra talpalással, azt tedd hozzá. Nem nyolc órában... Nem hiszem el hogy ott is kolbászból van a kerítés. Nem számoltam el, valós adatot írtam, az a 6-8 % papíron inkább 10-12% ha nem több. Azért írtam annyit, kb.
Nyíregyházán, ahol dolgozom is rengeteg ember furikázik új vagy legalábbis bálna BMW-vel, na de nem 20 éves tragaccsal, nem egy Mustang, Mercedes, Lexus, és még drágább autóval van tele, komplett településrészek nőttek ki a földből szinte, alsó hangon 40-50 millás ingatlanokból.
Kérdem én, miből??
Pest megye széle Kőröstetétlen. 100% C-mentes (így bűnözésmentes) tiszta,igényes,rendezett kistelepülés. Szolnok,Cegléd ~15 perc autóval Kkmét ~25perc.
Alap dolgok(posta,kisbolt..stb) van.
Tavalyelőtt költöztünk ide,életem talán egyik legjobb döntése volt.
"sőt sokan annyit se keresnek 140 inkább az átlag vagy rosszabb...."
8 általánossal egy gyári droidmunkáért máshol sem nagyon kapsz többet,max műszakolva,túlórákkal hétvégékkel...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!