Társasházi téglalakásban milyen szintű áthallás van a szomszédoktól?

Attól függ, milyen vastagok a válaszfalak a lakások között. Én pl hallom a fürdőszobából, ha a szomszéd a szobájában köhög. A külső fal

hiába 45 cm-es.

Jártam ilyenben a Lakatos lakótelepen, a Kerepesi úti lakótelepen (Pillangó utcai metróval szemben) és mindenütt néma csend volt. Mindkettő a II.emeleten volt, de nem hallatszott utcazaj, gondolom a sok fa miatt.

Igaz, mindkét helyen csak látogatóban voltam, nem éltem ott folyamatosan és biztos, hogy szerencse kell a szomszédokhoz is.

Szívesen költöznék ilyenbe családi házból, de sajnos ezekben nem szokott lift lenni és én mozgáskorlátozott vagyok.

Hamzsabégi út - Lágymányos??!

Pont ilyenben lakom.

Sajnos nagyon rossz a szigetelése.

(Szomszédokkal határos falak sem mindig főtartók,

ott konkrétan 2 x 8-10 cm vastag élére állított tégla

között szigetelő légrés a teljes elválasztás.)

Ráadásul szinte mindenkinek nyikorog a parkettája, este az keserves.

(Amúgy 50-es évekbeli 1953 - 57.)

Pesten az a lényeg hol van.

Egyébként az áthallás attól függ milyen parasztokkal vagy körülvéve. Ha nincs bunkó szomszéd akkor nincs áthallás. Ha tahóparaszt, akkor csinálhatsz bármit, a fal viszi a hiltit, fapapucsot, magassarkút padlólapon, falra akasztott hangszórót, este 10-kor a centrifugát, minden vasárnap a rántotthúskalapálást 15 leütéses ütemben.

Én is azt gondolom, hogy a legtöbb a szomszédokon múlik sajnos. Sok helyen laktunk már albérletben. Csendes panelban a 9.-en, ahol tényleg lábujjhegyen járt szinte mindenki, vagy nem is értem. Aztán utálom panelban a 4.-en, ahol alattunk valami ukrán vendégmunkások bömböltették a zenét és ordítva énekelték a mackós mormogós hangjukon hajnalig két naponta, de a budiról is olyan hangok szűrődtek fel nap mint nap, hogy kb. okádni tudtam volna, ha pont akkor pisiltem, amikor valamelyik "alattam ült". Olyan jókötésű tesók voltak, gyakran még 3-4 otthonról érkezett látogatójukkal kiegészülve, hogy az első átkopogásunk után többet nem mertünk átmenni, inkább csak tűrtünk. Aztán miután minden reggel kívánatos pillantásokat vetett rám az egyik pasas a pékségben, még olykor tojtam is elmenni az ajtójuk előtt. Na ez köszi volt.

Aztán az újszerű téglában a felettünk ugráló három gyerek, majd egy másik újszerű téglában a fapapucsos öregasszony, aki minden reggel 8-kor klumpában húzta végig a lakáson a porszívót. Vagy a szembe szomszéd, aki nyitott ablaknál skálázott nyáron 9-kor és persze a satnya udvaron keresztül minden átvisszhangzott, szóval az 1 skáláján nagyjából 46-szor hallottuk. :D

És végül a saját lakásunk, ami szintén újszerű tégla. Az állandóan bocsánatot kérő felső idősödő házaspárral, ahol az unoka olykor végighúzza a traktort a lakáson, vagy a hálószoba falszomszédunk, aki olykor tart egy házibulit és hajnalig üvöltve retropartiznak (a nappalijukkal szomszédos a hálónk). Ugyanakkor én azt mondom a mostani lakásunk egy áldás a régi albérleteinkhez képest. Az itteni zajokat betudom a társasház velejáróinak és nem kapok szívrohamot tőlük, ellenben ha az ukrán család költözne mellénk, ezt a helyet is gyűlölném. Szóval inkább a szomszédság a lényeg és nem az, hogy milyen lakásban élsz. Talán az egyetlen tuti a régi nagypolgári osztatlan lakás 60 centis válaszfalakkal, de ott meg a gang visszhangzik. :)

Én azt gondolom a társasház azzal jár, hogy az ember tudomásul veszi, hogy közösségben él és annak olykor hangja van. Elkerülhetetlen, hogy a másik felújítson, húst klopfoljon, porszívózzon, gyereket neveljen, stb. Az, hogy ez bizonyos mértékben áthallatszik, tök oké. Akinek nem, annak nem való a társasházi élet.