Kezdőoldal » Otthon » Házimunka » Jól takarítok wc-t? Hogyan kell?

Jól takarítok wc-t? Hogyan kell?

Figyelt kérdés

Szóval, én nő vagyok. Eddig is takarítottam a lakásomban a wc-t, de csak úgy ahogy én gondoltam. Tehát sose mutatta meg senki, hogy hogyan kéne.

A párom viszont nagy tisztaságmániás domesztoszozik mindent, ezért merült fel bennem , hogy hogyan kéne jól csinálni.


Ha nem lustálkodom el, akkor hetente megcsinálom.

Ecetes wc papírral szoktam letörölni ilyen sorrendben (persze több papírt használok) nyomógomb, tartály, wc ülőke felső eleme, wc ülőke alsó (lyukas) eleme, (ez alul pisis szokott lenni :s), valamint a szaniter vagy minek a felső része, ezután mindenképpen tiszta papírt ragadok, majd jön a budi külső része.

Aztán domesztosszal belocsolom a perem alatt és kész.


Mivel folyik a wc, ezért néha sárga vízkő szokott rajta lenni. Ilyenkor erős, vízkőoldós domestoszt teszek és kefével átdörzsölöm. (mikor nagyon ramaty volt, akkor csak dörzsi szivaccsal jött le)

Mivel ez a fajta domesztos megfogja zölddel a budit, ezért az egész wc belsőt átkefélem, és a wc ben álló vízzel vegyítve öblögetem, kefélem, majd úgy hagyom hatni, később lehúzom a wct.



2016. márc. 21. 12:06
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
28%
Ecet es domestos helyett hasznalj hypot, 80ft egy flakon.
2016. márc. 21. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

#1: Talán nem akarja, hogy büdös legyen a wc. Én elég érzékeny szaglású vagyok, a házamba aztán soha be nem kerül hipó...


Kérdező, nekem egész jól hangzik, amiket írsz. Én csak vizet és maximum ecetet használok s azzal is maximálisan elégedett vagyok, igaz, a fertőtlenítés mindig távol állt tőlem, nem igazán életszerű dolog.

S nem kötözködésből, de a budi az a kerti kis bódé, a vízöblítésesre éppúgy nem helyes alkalmazni, mint wc-nek nevezni egy nem vízöblítésest. Nekünk van mindkettő :)

2016. márc. 21. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Nem viszed kissé túlzásba ? A kilincseken és a húsvágó lapon több baktérium lehet. A folyamatos vízfolyást előbb meg kell szüntetni és akkor nem lesz vízkő. A hipós törlés tökéletesen elég, de még az is túlzás lehet. Viszont a WC ülőkét úgy kell megválasztani, hogy az alsó fele (ahová felcsapódhat a víz) sima legyen, ne rakódhasson szennyeződés a tisztíthatatlan helyekbe, résekbe. Legyen a WC mellett kefe és szükség esetén azt kell használni naponta.
2016. márc. 21. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Meglepődtem a válaszokon.


" kilincseken és a húsvágó lapon több baktérium lehet"

Reméljük hogy a vágódeszkán nem bélbaktérium van...

Egyébként egy fa vágódeszkán nem maradnak életben a baktériumok.

És nem csak a számuk számít, hanem az is, hogy milyen fajta. Ivóvízben 0 db Escherichia coli lehet.


A vízszintes részeken kapásból megáll a por, tehát le kell törölni, valamint ott a nyomógomb, amit kifejezetten koszos kézzel nyomni meg.

Az ülőkét nem szeretem erős vegyszerrel kezelni, mert az csak hozzáér a bőrünkhöz, szóval ézért használom oda az ecetet. Fertőtlenít, de nem erős.

Meg nem szeretek a domesztosz hígításával meg vödrözéssel vacakolni. Ahova felviszem, oda töményen megy.

2016. márc. 21. 18:49
 5/11 anonim ***** válasza:

Nos mindent jól csinálsz, elégedett vagyok veled...akár a profik.

Némi igazítani való azért akadna, de az igazán csekélység. Itthon a nejem takarít(áldott legyen érte) én viszont a baktériumokkal viaskodom, meg a vízkővel..

szóval a vágódeszkán persze hogy nincs baktérium, mert nem látod..a vágódeszka az elsőszámú közellenség egyébként..az fertőz csak igazán. de ez nem az én gondom, az enyém tiszta.


a wc kagylóról:.. én azt teszem havonta, hogy a tiszta vizet kipumpálom a kanyarból amennyire csak lehet, majd nyitott ablakoknál két liter háztartási sósavat öntök a klotyóba...lecsokom(nem mintha számítana) majd két-három órát hagyom a sósavat dolgozni..aztán berohanok, és leöblítem a lemart vízkövet. olyan fehér a klotyó, mint amikor az áruházból kihozzák.

a másik, hogy nálunk senki nem hugyozhat állva..csak ülve, ha tetszik, ha nem.


aztán még ott a bidé is, arra is ráfér egy kis sósav, de az egyszerűbb.


namost ezt az egészet le szoktam fújni egy speciális antibakteriális szprével, ami mindent elpusztít( a kocsiban is ilyen van)ezt orvosok, ápolók, és egyéb higénikus helyeken használják.

ha érdekel megadom a nevét. egyébként jobb DM, vagy Rossmann , vagy oasn is árulja.


ja és a védőkesztyű, amit használok, az eldobható. Ha mégsem, akkor lefújom ezzel a szerrel.


hát, most csak ennyit..

ja, mint kiderült, pasi vagyok, tehát hülye.

2016. márc. 21. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Hehhe, vicces vagy.


Egyébként tényleg jó a fa vágódeszka.

Élelmiszerbiztonságot tanultam.....

[link]

Ez a Nemzeti élelmiszer-biztonsági hivatal egyik oldala.

2016. márc. 21. 19:37
 7/11 A kérdező kommentje:

[link]

nem olvastam el

bocs :D

2016. márc. 21. 19:39
 8/11 anonim ***** válasza:

Én úgy csinálom, hogy lentről haladok fel. Az ülőke marad a végére, de ugye értelem szerűen itt már nem azzal a kendővel (sima popsitörlő, legolcsóbb vastag+domestos) dolgozok, amivel a szaniteren is, azt 3x cserélem a folyamat alatt.


Minden nap megcsinálom, 3 fiúval élek együtt és sajnos nem mindig tartják be az ülve pisilés szabályát.


Ha vízköves, akkor vagy citromsav vagy sósav.

2016. márc. 23. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:
Én nem bízok meg semmiben, csak a domestosban. Domestosos wc papírral (minden felülethez újat csinálok) átkenek mindent. A wc ülőke és a kagyló találkozásához nyomok bőven belőle, hogy befolyjon közé is. Hagyom hatni, majd tiszta vízzel leöntöm. Így nyilván kerül a padlóra is, aminek szintén nem árt a fertőtlenítés, szóval ott meg szépen utána felmosok szintén domis vízzel. A kagyló belsejébe szintén tömény domestossal körbe és a perem alá is, kefével ha kell megsuvickolom, kefét a wc aljában lévő vízbe állítom, azt is hadd szívja meg kicsit. Utána hatás után kikefélem, leöblítem és kész.
2016. okt. 22. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim válasza:

Nem semmi, ahogy nyomjátok :D

Én csak citrom illatú fertőtlenítős nedveskendővel végigsimítom a külsejét (vagy két darabot használok), a belsejét domestossal és kefével rásegítek. Max. egy hónapban egyszer beledobok a vizébe ilyen pezsgőtablettát, ami feloldja a trutyit, benne hagyom egész éjszakára.

Szerintem nem kell erre rástresszelni. Igaz, csak párommal lakom együtt, de így lakunk már 6 éve és egyszer sem szedtünk össze durva vírust, max. megfázást. Szerintem többet számít az, hogy akik használják a wc-t, azok megmossák-e a kezüket vagy viszik tovább a konyhába, az ételekre...

2017. márc. 23. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!