Mit lehet csinálni a sok-sok ingósággal?

Ismerős dolog, kidobásban nem vagyok jó... De néha muszáj.

A telefon egyszerű, addig használom, amíg lehet, sosincs kettő működő. Kulcstartóm is egy van, szemüvegtokom egy sem.

Eleve úgy veszek tárgyakat, hogy ne legyen több, mint amit használok.

Néha a ruhákból kiselejtezek párat, megy a vöröskeresztes gyűjtőbe... A sosem használt tárgyakat igyekszem kidobni, max. segítségül hívom a páromat, aki valamivel jobb ebben. De mindketten takarékosak vagyunk, nem pedig jó fogyasztók, a japán Edo-korszak tetszett volna nekünk...

Így is millió apró cuccunk van, ő procikat gyűjt (sokszáz van), én köveket és koponyákat, könyvet :D Nem mennyiségre megyünk, akkor már nem férnénk...

Azokkal nehéz, amik "lettek" (pl. örököltem. alig fért el valami, de bizonyos tárgyakat muszáj volt elhoznom), nekem nem kellenek, de értékük van. Mi a világon szinte semmit nem tudunk eladni, extrém macera és nem megy nekünk (járművet is úgy kell vennünk, hogy tudjuk, alattunk fog szétmenni)...

A kollégám a messzi lévő szülői ház berendezéseinek "eltüntetésere" a MÁltai Szeretetszolgálatot vette igénybe. Lebeszélte velük és egy teherautóval mentek el a bútorokért, műszaki cikkekért. (használható, nem lelakott, működőképes)

Nem tudom vidéken vannak-e, de Bp-en egyre több ún. Adománybolt nyílik, ahová el lehet vinni szinte bármit, ami még jó, használható, hordható. A gyerekjátékokon keresztül a dísztárgyakon át a ruhaneműig bármit átvesznek. Én így szabadultam meg épp a nyáron jónéhány "kinőtt" holmitól és kevésbé tetsző DVD filmtől.

Csúnyább, elhasznált kabát, pongyola, ágynemű, takaró, illetve konyhai nagy tálak, fazekak ... jól szoktak jönni az állatmenhelyeknek is.

A holmik minőségétől függően:

- megpróbálhatod elajándékozni vagy eladni, pl köre-mail barátoknak, ismerősöknek

- beadhatod szeretetszolgálatnak

- kiteheted utcára konténer mellé a csöviknek (ruha, cipő, pokróc pl.)

Én drasztkusabb megoldást választottam. Mikor nagymamám meghalt, összetrombitáltuk az egész családot, mindenki vihette a házból azt, ami kellett neki. Ment a húzódozás, fanyalgás, páran gondolkodtak, hogy "háááát, az a kanapé, az jó vón', de hát tudod, utánfutónk sincsen, meg nem is nagyon van segítség, hogy felvigyük az ötödikre...". Vagyis: méltóztatott eljönni a nagyságos úr, ki is választotta, ami neki tetszik, de azt majd én, saját költségemen vigyem el neki, cipeljem fel a lakásába és helyezzem el ott, ahol neki tetszik. És nem volt vele egyedül, mindenki csak nézelődött, gondolkodott. Mer' a mama dolgait nem kellene kidobni, mert emlék, meg milyen jó az - de otthonra senkinek sem kell, valaki vigyázzon rá, tartsa rendben.

Így aztán két hét múlva rendeltem konténert a helyi hulladékkezelőtől és válogatás nélkül belehánytam mindent. Belement a konyhabútor, az álló tükör, huszonvalahány évfolyamnyi Nők Lapja, a káposztasavanyító cserépedény, rengeteg zománcos lábas, ezeréves ruhák, kutyaól - minden, amit csak találtam. Konténert fel az autóra, kifizettem, azt' csókolom.

Volt is belőle perpatvar bőven, a nagyokos unokatestvérem elmagyarázta, hogy ő ebből százezreket tudott volna kiárulni a Vaterán. Csak éppen ahogy neki nem volt kedve leltárt írni, kérdésekre válaszolni, postázni a munkája mellett, úgy nekem sem. Végül aztán kiderült, hogy senkinek sem hiányzik semmi, mert tők jól elvoltak a mama lomjai nélkül. Úgyhogy ez is egy jó módszer: mikor tele van a szekrény, polc vagy bármi, válogatás nélkül bele kell borítani a kukába. Nem kell nézni, mi mire jó, mennyi idős, mert akkor a 90%-át vissza fogod vinni a helyére és ami már öt éve a polcon porosodik, arra semmi szükség. Mindent bele a szemétbe, ami nincs, azzal nincs is gond.