Aki nagyon rendetlen volt, hogy tanult meg végül szép rendet tartani a lakásában?

Az én esetem más. Többször mentem keresztül a különböző periódusokon, ilyen is van.

Gyerekkoromban rumlis voltam, mivel egy szobánk volt a tesómmal, így ebből mindig botrány volt, mert ő meg rendmániás :).

Első külön költözésemkor a főnénike miatt kezdtem el (viszonylagos) rendet tartani, mert mindig kárált :).

De ez nem tartott sokáig, mert utána egy nagy, 7 szobás lakásban laktunk kb. 12-en, akikből 10 mindig a másikra várt. Egy darabig ment a rendezett életmód, majd elegem lett, és én is beolvadtam a kupisok közé.

Utána kutyám lett, kénytelen voltam elpakolni a dolgaimat, ha nem akartam, hogy megegye. Ez a rendezettség kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel ment is a továbbiakban, valahogy hozzá szoktam. Sokszor költöztem, így szelektálódott a holmim is, már szinte rutinból tartottam rendet.

Végül most 1 éve lakunk itt, építkezünk, még nem fejeztük be, gyakorlatilag mondhatom, hogy félkész házba költöztünk ki anyagi okokból. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű. A nomád életmódtól (lavórban mosogatás, mosógép vödörrel, kútból feltöltése, stb.) eljutottunk odáig, hogy már csak pár helyen van beton, ami porol, félkész konyhabútor és egyebek. Beleszoktam abba, hogy minden itt van kupacban, doboz kerülgetés, egyedül az maradt meg a "rendből", hogy táblázatot vezettem arról, mit melyik dobozban találunk meg :). A rumli fő oka az, hogy még szinte semminek sincs helye. És az igazat megvallva kezd pokolian elegem lenni, vágyom a rendet. Utálom az egészet, hogy mindent keresni kell, utálom, hogy amihez nem nyúlok 1-2 napig az poros, hogy egy fakanalat is le kell öblíteni elöbb, mert poros. Szóval szerintem van az a pont, amikor az embernek a saját életmódjából lesz annyira elege, hogy elkezd rendet tartani. A megoldás szerintem az, hogy legyen mindennek helye (számozott doboz, bruhaha), és szemmel tartani az ún. kupipontokat. Nálunk ez az asztal és a kanapék jelenleg. A nagyon eltökélt rumlisokat általában kényszer viszi rá a rend megtartására.

Aki meg korábban rendezett volt és bekerül egy rumlikörnyezetbe, az két dolgot tehet, vagy beveszi a leszarom tablettát és alkalmazkodik, vagy meghülyül :). Ja, a legjobb az, amikor a rendetlen ifjúból apa/anya lesz, és a gyermek cseperedik, na majd akkor éppen olyanná válik, mint egykoron az ő mamája/papája, ahogyan én is. Most én cseszegetem folyton a 15 éves lányomat, és teszem fel naponta a (költői) kérdést, hogy "a francba lehet így élni"? :D

Nálunk mindég olyankor jottek vendégek (rokonok, anyós), amikor a legnagyobb rendetlenség volt a házban. Egett a bor a képemrol.

Utáltam mosogatni, rendet rakni. Hétvégente csak 1x csináltam. De utána, hogy gyerek lett és mászni kezdett rájottem, hogy napi szinten fenn kell tartani a rendet és hétvégén nem vesz el olyan sok idot.

2 gyerekem van, munkába járok és minden második nap felmosom a házat. Volt olyan nyáron, hogy ejszaka 11-kor fejeztem be a felmosást, takarítást.

Mindig kupis voltam, de soha nem koszos. Aztán amikor összeköltöztem az exemmel, akkor kénytelen voltam a takarítás mellett rendet is tartani, ha nem akartam, hogy lassan, de biztosan megegyen a kosz, mert az exem képes volt a kanapén tartani egy hétig a kalapácsot, és a levetett ruháit rádobni a tűzhelyre, mert épp ott landolt. Többek között ezért ex.

Rájöttem, hogy ha egyszer rendet csinálok, akkor azt utána csak tartani kell. Nem kell állandóan a lakást nyalni, heti egyszer takarítok, de könnyű, mert mindig rend van.

Mindennek megvan a helye, még a "levetett, de másnap felveszem" ruháknak is. Olyan bútorokat válogattunk össze a párommal, amik jó sokat elnyelnek, minden el van rakva, csak néhány dísztárgy van szem előtt, rendszeresen selejtezünk. Muszáj, kicsi a lakás.