Modern, A+++ mínusz sokszázalék nem vízzel mosó mosógépekben használtok mosóport?
Hogyha a már említett módosítások/kísérletek nem vezetnek eredményre, akkor kevés meleg vízzel segítsd kicsit az oldódást, mielőtt beleöntenéd a gépbe. Egyébként én is a dobba raknám a port.
Egyetértek azokkal, akik szerint elég kevesebb is a javasolt mennyiségnél, és hogy fontos, hogy ne csak találomra öntsd a mosószert.
Párszor én is jártam így, nem saját háztartásban, így én évek óta csak folyékony mosószerrel mosok, de néha használok extra fehérítő, folteltávolító, vagy fertőtlenítő port, és mindet a dobba teszem, hogy ne tapadjon az adagoló csőbe, és hogy teljesen fel tudjon oldódni. Ezekkel még nem tapasztaltam, hogy megmaradnának a ruhán.
33: Ne hergeld magad, két dologról beszélünk.:-)
Nem azt mondom, hogy TÚL kevés a víz, hanem azt, hogy vannak olyan programok a gépemen, ahol nagyon kevés vízzel történik a mosás, és ezt a gépkönyv jelzi is! Egyrészt a bepakolható ruha mennyiségével, másrészt azzal, hogy fel van tüntetve, por és kapszula ezeknél a progiknál nem használható. Nyilván nem véletlenül.
A kapszuláról nem én tettem fel a másik kérdést. ;)
Nem csoda, hogy aggódik a háziasszony amiatt, hogy a mosógép nem vízzel mos, semennyi vizet nem látni a dobban és még a ruhák potyogásának hangja is más, azon is hallani, hogy nem vízbe esik. A régi a pamuton használta a legkevesebb vizet, de még ott is látni lehetett, ahogy csobban benne a ruha.
Csak azt nem tudom, hogy ez a fajta mosás hosszútávon mit okoz a textíliáknak.
Én sohase tömöm meg a gépet, nem szeretem a rövid programokat és egyébként műszaki érdeklődésem is van.
Köszönöm a válaszokat, meg fogom próbálni a port 60 fokos programon törölközőkre, ágyneműkre. Majd nagyon figyelek a mosópor mennyiségére is.
Én a lényeget, amiért feltettem a kérdést, megtudtam amúgy. :)
Mi a lényeg szerinted? ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!