Parketta felújítása vagy laminált padló lerakása?
Egy '60-as években épült házban, egy 20 négyzetméteres szobát szeretnék felújítani. Két lehetőség került szóba:
1. A meglévő parketta felújítása.
2. A parketta felszedése és helyette laminált padló lerakása.
A parkettához a lakás építése óta nem lett hozzányúlva, több helyen nyikorog, mozog és "hullámzik".
Egy helyen fel lett bontva, kb. 15-20 cm mélyen sitt van a parketta alatt.
Képeket itt csatoltam a parkettáról:
Egy parkettás szerint ez még javítható állapotú parketta és úgy javítható, hogy a helyiség több pontján furatokat ejtenek, majd habanyagot töltenek a padló alá, ami megszünteti a nyikorgást és a mozgást. A tömítés pedig nem fog később kiperegni.
Mellette még csiszolná, lakkozná a parkettát.
Mások szerint ezt már menthetetlen állapotú, és inkább fel kellene szedni a parkettát, majd OSB lapokat lerakni, és arra a laminált padlót.
A parketta javítás olcsóbb is lenne és értelemszerűen nem kellene foglalkozni a felszedett parketta elszállításával.
De attól félek, hogy a parketta felújítás mégsem lesz sikeres, továbbra is nyikorogni, mozogni fog, akkor pedig jobb lett volna laminált padlót lerakni.
Szívesen veszem a pro és kontra érveket.
A parkettát valóban fel lehet csiszolni, újrafesteni, és érdemes is. Tartósabb, mint a laminált padló.
Viszont érdemes előtte felszedni, és kiegyenesíteni az aljzatbetont, majd utána a darabokat felcsiszolva visszarakni, újra fugázni, és lefesteni.
Mennyi hely van az ajtónál?
Én lehet hogy simán rátennék valami parketta alátét fóliát a parkettára és laminált padlót tennék le úgy, hogy nem szedem fel a parkettát. Persze csak ha ezzel nem lesz túl magas és nem zavarja az ajtót, kérdés az merre nyílik stb.
Ha rendbe hozatod a parkettát az biztos nagyon szép lesz és pár évtizedig nem kell hozzányúlni, azonban ehhez az egészet fel kell szedni, alatta rendbe kell hozni stb. stb. és nem biztos hogy van olyan állapotban, hogy az egészet ugyanúgy vissza is lehet tenni. A sarokban felszedett rész alapján nem úgy tűnik, hogy simán elég felcsiszolni és lakkozni. Ennek nagy a költsége.
Ha felszeded és laminált padlót akarsz lerakni, akkor is ott van az aljzat amit ki kell tölteni stb. Ismét nagy a költség.
Első körben érdemes megnézni kb. mennyibe kerülne egyik vagy másik változat és akkor konkrét mestert kihívni ha már legalább nagyságrendileg látod mibe kerül majd. A szakember fogja majd megmondani amikor ott van és látja, hogy mit lehet és kell csinálni vele.
Viszont ha meg tudod oldani, hogy csak ráteszel egy plusz laminált padló réteget, akkor az gyors lenne és sokkal olcsóbb. A nyikorgást is lehet javítani az alátétfóliákkal, szivacsokkal. Aztán majd valamikor lehet az egészet mélységében is rendbe hozni egyszer, a parketta akkor is ott lesz.
Itt nem a parkettával van a baj, hanem azzal hogy nincs alatta vízszigetelés, és a falakban sincs, vagy tönkrement a régi. Szóval neked a vízszigeteléssel van/lesz problémád. Az utolsó képen jól látszik hogy a fal alúlról szívja fel a vizet, korábban a vakolat is leeset a fal aljáról, amit visszajavítottak.
Ha hosszútávú megoldás kell, akkor a teendő a következő:
1. Felbontani a parkettát, és 20cm mélyen kimerni a földet/törmeléket.
2. A falakat vízszigetelni kell, modifikált bitumenes lemezt kell elhelyezni a falban szakaszosan, vagy rozsdamentes lemezt vagy műanyaglemezt gyémántköteles/vagy fűrészes falátvágással.
3.A kiszedett aljzatrészt le kell döngölni, majd 10cm kavicsfeltöltés, döngölés. Vasalt aljzatbeton készítés, a vasak bedolgozása a falba a későbbi süllyedés elkerülése végett.
4.A betonra bitumenes lemezt kell leolvasztani, és a falak utólagos vizszigetelésével ezt össze kell olvasztani anyagfolytonosan.
Na ennek a tetejére rakhatod az új padlót, örök életű lesz, rohadni sem fog mint a jelenlegi mert a vízszigetelés megoldott.
(Újabban, régi házak teljeskörű felújítása során a padlóba hőszigetelést is tesznek a felújítók, ilyenkor több anyagot kell kitermelni kb.30-40cm és kétszer kell betonozni, az alsó a vasalt beton, a felső beton pedig az estrich, amelyet dilatációs szalaggal választunk el a falaktól).
Köszönöm a válaszokat!
Sajnos a betonozásra nincs keret, és azt elfelejtettem írni, hogy nem is tervezek hosszabb időre ebben a a lakásban maradni, maximum pár évet.
Ennek megfelelően szeretném megválasztani a megoldást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!