1x32A vs 3x16A elektromos autó töltés?
1x16 amperem van jelenleg. Az autó amit vennék 1x32-vel 11 óra alatt tölt fel, 3x16-al 8 óra alatt. 11kW-os. Nekem ez nem számít, éjszaka töltenék. Nincs klíma a házban (allergia miatt) és semmi más nagy fogyasztó. Nem is lesz. Napelem sem, természeti adottságok miatt nem érné meg. A 32 ampert ingyen kapnám, a 3x16 amperhez új óra kellene, kábelezés, földásás, stb. 600 ezer forintos ajánlatot kaptam rá. Plusz az ehhez való töltő is 100-al drágább. Majd 1 millióba lenne. A 32A meg max 300 ezerbe töltővel együtt.
Villanyautós fórumokban, meg a szerelők 3x32A-t ajánlanak mert az a jó, stb. Szerintem ez lehúzás, pénzkidobás az én igényeimnek!
Mi szól ellene, mellette, hogy az 1x32A-t válasszam? A töltés 16 ampert foglal le, akkor ugyanott lennék mint ahogy eddig lazán elég volt az áram, csak töltene a kocsi is.
16 A nagyon kevés manapság. Egyre több elektromos eszköz van a háztartásunkban. Bár egyre több az energiatakarékos eszköz, bizonyos természeti korlátokat nem lehet megkerülni. A víz fajhője nem lesz kevesebb, így az összes olyan készülék, ami vizet melegít, viszonylag sokat fogyaszt. Sok ilyen eszköz van: vízforraló, mosógép, mosogatógép, bojler, ... és más konyhai eszközök is. 16 A-ből 3.6 kW körüli teljesítmény tudsz kivenni. Sok konyhai készülék vízmelegítéskor egymaga felvesz ennyit.
Szerintem hosszabb távon megérné az elektromos hálózat bővítése, nem is 3*16, hanem 3*25 Amperre. Szerintem idővel ki fogod használni és a ház értékét is növeli, ha kellően terhelhető elektromos hálózat van kiépítve.
Mégegyszer:
16A van jelenleg.
32A lenne a bővítés, akkor a töltő elvisz 16A-t és megmarad 16A mint eddig ami elég volt.
Gondolom már javasolták az árammegosztó használatát is.
Ha nem szeretnéd a 3 fázisra bővítés költségeit kifizetni akkor az lesz a te megoldásod. Így mehet a kocsira az1x32 amper de úgyis csak annyi áramot kap amennyit a ház nem használ fel. Persze az árammegosztó is vagy 50 ezer forint körül van.
Legtöbb esetben egy 220V-os konnektoros mobil autó töltő is bőven elég napi töltésre, azok 10-16A között tudnak felvenni áramot, szóval 1.5-3kW/óra a töltési teljesítményük, levonva a veszteségeket. Bedugod egy 16A-es konnektorba (ami rendes keresztmetszerű rézzel van huzalozva) és kész. Ez csak akkor kevés, ha sokat vezetsz, este érkezel és reggelre fel kellene teljesen tölteni egy hosszú úthoz, ezért kellhet néha fali töltő.
Jobb fali töltők úgy állítják dinamikusan a töltési teljesítményt (nekem pl a Ratio márkájú fali töltőm), hogy mérik a ház fogyasztását és ha pl 1x32A a max, de csak 2A-el megy a ház mondjuk a porszívó, akkor 30A-t használnak töltésre, azután ahogy a porszívó megáll visszateker 32A-re. Egy ilyen töltővel bőven elég az 1x32A, a 7kW és a 11kW között így nincs nagy különbség. Persze ezek nem a legolcsóbb fali töltők, attól függ mennyit fogod használni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!