A környékre, ahol lakom, két éve lesújtott a felújítás. Körbejár, hol itt, hol ott kezdenek bele. Egy évig a falszomszédtól kellett hallgatnom a falvésőt, flexet, fúrót, most távolabbi épületekből. Máshol is így megy ez?
Sajnos a magas népsűrűség miatt van mindez. Hiszen egy egységnyi földterületen egyre többen és többen élnek. Például egy 10 emeletes házban emeletenként van mondjuk 6 lakás, az kapásból 5 szomszéd vízszintesen. Alatta fölötte 6-6 szomszéd, már 17-nél járunk. Ha csak 2 hónapig tart egy felújítás egy családnál, akkor máris 34 hónap folyamatosan. Nem segít a helyzeten a jelenlegi felújítási támogatás, amit még azok is igénybevettek, akiknek amúgy semmi felújítanivalójuk nincs.
A nagyvárosokban telekhiány van, gombamód nőnek ki az új társasházak, házak. MIndez a falvak rovására, mert a kistelepülések meg sorra néptelenednek el.
Ezt a jelenséget úg tudod elkerülni, hogy minél kisebb népsűrűségű helyre költözöl. Problem solved.
#11
Érdemes ezzel vigyázni, mi is kifejezetten egy kicsi faluba költöztünk anno, mára viszont felkapott lett mert közel van a város és sokan költöznek ki a "zöldbe", épülnek egymás nyakába az emeletes társasházak. :(
Tehát aki igényes környezetben szeretne lakni, nem 30 éves lelakott berendezésű lakásban és nem tudja kifizetni a 12 fős építő brigádot, akik 3 nap alatt végeznek az költözzön vidékre?
Ok, köszönöm a tanácsot!
#13
Minek kéne akkora brigád? Van átmenet amúgy is a 3 nap és a teljes év között. Mi pl. 3-4 hónap alatt végeztünk a komplett házfelújítással ketten, munka mellett - és ez se volt végig zajos.
Nekem egész életem azzal telt, hogy végig szenvedtem valami bitang felújítást, építkezést majd amikor felcsövesedett a környék, elköltöztem máshova :D
Megéltem kollégium komplett felújítást. Kollégiummal szemben egy bevásárlóközpont építését, majd albérletben egy kocsiszín építést, egy lakópark felépítését amit hétvégén, ünnepnapokon is csináltak.
Megéltem panel felújítást, szembe panel felújítását, utcában villamos építését, feltúrt utakat.
Plusz panelban éltem albérletben ott tényleg mindig akad felújítani való lakás.
Aztán most én magam is felújítás közben vagyok. Lakók már kezdtek érdeklődni meddig tart. Hát nem mertem őszinte lenni, de novemberre ígértem, hogy a nagyon durva zajos munkákat letudom.
Erre mindjárt itt a november, sehogy sem állok, de már valaki kiírta, hogy novembertől felújítás lesz :D
Sajnos amúgy nem egyszerű a dolog.
Nyilván lehet egymásra figyelni, én például igyekeztem nem reggel 8-kor neki esni hanem 9-10 fele. Vagy hétvégén nem zajongani ha nem muszáj, pedig a házirend engedi.
De így is kaotikus a dolog, mert egyik nap szól a vállalkozó, hogy másnap tud jönni nem mondom neki azt, hogy ne tegye, mert sose leszek kész.
Vagy legutóbb én mentem szólni 4 szinttel alattam lakónak, hogy meddig kapar még, szegény meg nyilván nem örömében csinálja, de 1,5-2 hónap után most tud hozzá jönni a burkoló és kénytelen előkészíteni.
Én panelomban azt látom, rengeteg az idős ember. Nyilván ők már nem esnek neki, de várható, hogy pár éven belül a következő lakó kénytelen lesz felújítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!