Szerintetek hány évente javasolt egy lakásfelújítás?















#11: azokon jót szoktam mosolyogni.
Ha raejtettél valamit nincs gari, ha feláztattad nincs gari, ha 3mm van a padlóban nincs gari.
Valójában hulladék fos az összes, legközelebb inkább linóleumot rakok





Nekem alapvetően olcsó Jysk és IKEA "szarok" vannak és elég jól megvannak 5+ éve, pedig azóta költöztem többször, szétszedtem, összeraktam, pakoltam ide-oda, semmi bajuk. Ráadásul elég nagy rájuk a kereslet, így simán elviszik ha már nem kell.
Nyilván más, ha az ember megtalálja az igazi otthonát ahova akár 20-30 évre is beköltözhet. Én 30+ évesen még első lakásnál tartok amihez úgy állok, hogy kezdő lakás aztán majd megyek belőle tovább pár év múlva.





Amúgy ez olyan, hogy van amit pár évente kell, például festés amit intenzív használat mellett (gyerek, albérlő) akár évente is meg lehet ejteni. Átlagosan meg 5 évente mondjuk.
Míg egy fürdőnek nem feltétlenül esik neki az ember, ha nincs vele probléma és-vagy nincs lepukkant állapotban.
Na meg ugye pénz kérdése is. Átlag keresetű embernek a lakás/ház rendben tartása egy folyamatos körforgás, mindig van mit csinálni rajta.
Laminált padló igaz, hogy nem tart örökké, viszont alap esetben 1-2 nap alatt felszeded és lerakod az újat. Egy rendes fa padló, vagy parketta pedig szintén kopik, időnként fel kell csiszolni, lakkozni, szóval a törődés annak is kell.





Attol fugg...
Mikor legutobb lett felujitva akkor az akkori legmodernebb dolgok lettek beepitve vagy mar akkor is szinte elavult volt? Ha az aktualis trend es technologia szerint ujitod fel akkor szerintem 15 evig siman jo, a design addigra elavul de nem lesz a funkcio annyira elavult es hasznalhato lesz. Attol is fugg mennyien laktok a hazban. A szekrenyek hamarabb tonkremennek ha 50szer nyitogatod oket, a szonyeg is hamarabb elkopik, osszetapogatjatok a falat, arrol nem beszelve ha kutya vagy macska van a hazban.





20 éve vettünk egy panelt, akkor lett minden felujitva.
Tavaly radiátorok, tavaly előtt összes nyilaszaro, és éppen most ujitjuk a konyhát, és az előszobat, nemsokára jöhet a fürdő és a WC.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!