Amikor házat választottál, az volt a szempont hogy készen vegyétek vagy az hogy tudjatok rajta kedvetek szerint alakítgatni? Egyébként szeretsz építkezni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kész házat vettem, mert nem lett volna hol laknom addig míg építkezem és anyagilag sem tudtam volna egy építkezést szponzorálni.
Az évek során sok mindent változtattam, amikről a bentlakás alatt derült ki, hogy nekünk az úgy kényelmesebb, vagy praktikusabb. Betonozni, gipszkartonozni, villanyt szerelni, festeni, burkolni tudok, bár egyik sem a szakmám. Egy galériát, vagy egy garázst is összeütök egyedül.
Ha építkeztem volna, akkor ezeket az új házon nem csinálhattam volna meg a vonatkozó törvények alapján.
Ezekkel a tapasztalatokkal azt mondom, hogy soha nem fognék bele egy új építésébe, még ha semmit nem tudnék megcsinálni önállóan akkor sem.
Egyébként nem szeretek építkezni, mert agyamra megy a rumli meg a kosz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mi így vettünk házat.
Na azért volt egy alap elképzelés, hogy nappali + 2 szoba, és önálló családi ház legyen.
Ezeknek a feltételeknek megfelelt, csak épp 40 éve épült, és azóta nemigen újították. A csempe-járólap bírta, nem potyogott... Csak minden régi volt.
Olyannyira áron alul vettük 9 évvel ezelőtt, hogy ha nem nyúlunk hozzá, akkor is alaphangon 2,5x áron lehetne most eladni.
A hitelt 8 év alatt letudtuk. És mivel mi újítottuk, meg még most is újítjuk, ezért sokkal olcsóbbra jövünk ki, mint egy csillivilli ház vásárlással, vagy ha cég újítaná...
Arról nem is beszélve, hogy a burkolatokat mi választottuk, és még 1-2 apróbb átalakítást is csináltunk, amitől sokkal jobb lett a ház. tehát saját ízlés szerinti lett/lesz.
Apósom épített pár házat, pl amiben laktak. 30-40 éve még lehetett kalákába, szóval hiába nem szakmája, megtanult ok mindent. És a férjem is sokat tanult apósomtól, a nyaralójukat együtt építették fel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A lényeg az részünkről (most nézelődünk), hogy jó alapokról induljunk. Én ezt úgy értem, hogyha lehet nyílászárókat, tetőszerkezetet, főfalakat, szigetelést ne kelljen bántani. Ne kelljen hozzáépíteni. Belülről nagyon szívesen alakítunk át, de ha lehet ott se kelljen túl sok falat mozgatni. Azt sem bánom, ha a fűtési rendszer is okés.
Mivel a lakásunkat nem akarjuk eladni, ezért nem igen számít meddig húzódik a felújítás, de munka mellett max 4 hónapot akarunk rászánni. A nagyobb részét mi és ismerősök csinálnánk (van burkoló, vízvezetékszerelő és kőműves ismerős).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha lehetne, készen vennék olyat, ami a saját ízlésemnek tökéletesen megfelel. Van erre már mód, hogy beleszólj a dolgokba, de rohadt drága, én azt nem tudom megfizetni.
Legutóbb olyan lakást vettem, amin nagyon sokat kellett és még kell is javítani, a nagyobb munkákat már letudtuk (fal átrakása, ablakcsere, fűtés korszerűsítés), de bőven akad még rajta csinálni való. Ráérek, majd idővel sor kerül mindenre.
A fő szempont nálam már a hely volt, hogy hol helyezkedik el a lakás. Laktam szuper jóban, belülről minden az én ízlésemnek megfelelő volt, hozzá sem kellett már nyúlni, de olyan helyen volt, ahol hatalmas forgalom, zaj volt, nem tudtuk megszokni.
Szóval én már inkább az elhelyezkedést nézem, egyrészt értékállóbb, másrészt a nyugalom mindennél többet ér.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én csak szeretnék építkezni.... de az áfa vissza állítás 2020-tól okozott 6,5-7 milliós hiányt a költségvetésembe. Már ez előtt is 20 millió hitelről volt szó, és ennél többet nem szeretnék, így marad a gyűjtögetés megint.
Tavaly még úgy volt, hogy régi házat veszek, majd felújítom, de az a helyzet, hogy 2 év alatt a duplájára növekedtek az ingatlanárak a környéken... Ezek a csok hátrányai. Jelenleg 15-20 millióért adnak egy szakadt 60as években épült kockaházat, és ez már az a szint hogy olcsóbb lett újat építeni, mint egy régit "újjá" varázsolni. Ha minden jól megy kb 2 év múlva elég pénzem lesz az építkezésre megint..., addig meg remélem összeomlik az ingatlan piac, mert ha ismét megduplázódnak az árak, nem tudom mit csinálok
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy ismerősöm vett most házat Hosszúrét, Gazdagrét találkozásánál a XI. kerületben.
Már 2 éve kerestünk házat neki, mert régóta tervezett már egy házat venni itt Magyarországon.
Mi nem nagyon törődtünk semmivel. Van pénze, nem kevés.
Megegyeztünk, hogy Neki csak kell egy ház Budapesten, ahol lakhat ha éppen itt van, így segítek neki keresgélni, ügyet intézni. Úgy alakítjuk át ahogy nekem tetszik (bár az egyező stílus miatt ami nekem tetszik az 95%-ban Neki is), de én csináljam az átalakítást, cserébe használhatom én a házat.
Neki az egyetlen fontos az volt, hogy legyen telek kiépíteni nagy medencét, illetve óriási teraszt, illetve gyönyörű legyen a kilátás. Azt mondta inkább tekint le a "völgybe", mintsem a Dunára, ezért zártuk ki a Közép-/Észak-Budai hegyeket.
A XI. kerületben a "völgybe" néz le, de azért látszódik a Duna is, beleszeretett a kilátásba, neki ez volt a fő.
A teraszt már megépítettük, a beépített medence is megvan félig. A terasz szélén van, az alsó üveg megvan, már csak az üveg falak kellenek.
A házat nagyban átalakítottuk, bár inkább belsőleg. Külsőleg rendben van.
Illetve sokat automatizálunk. Egy teljes mértékben futurisztikus működésű okos otthont építünk (Cortana alapjaira építünk, de egy közös programozó ismerősünk betáplálja a rengeteg házhoz kapcsolódó parancsot, illetve alakít rajta, hogy a mi megszólalásainkat, mindig vesse össze Cortana előző válaszával, így a beszélgetés hatása alakulhasson ki), ahol minden hangvezérelt, illetve stílusában viszont minimalistát, helytakarékosat, rengeteg üveg elemmel, illetve fekete, ezüst (inkább metál, mintsem inox), mélylila, bordó, sötétebb neonkék, stb. színekkel.
Nagyjából az ázsiai filmekben látható szupergazdag, szupertitokzatos, mindenben szuper, nagyjéból érzelemmentes, de szeretetéhes főszereplő ultramodern minimalista házát akarjuk megépíteni. (Ezt azért írtam le, mert ha valaki nem is látott ilyen filmeket/sorozatokat, akkor is el tudja képzelni hogy milyen hangulatot kell árasszon)
...
...
Szóval tisztán a kérdésre:
Egyikünknek sem szakmája. Én turizmusban dolgozom, az ismerősöm pedig Dél-Koreában színésznő.
A fő szempont a kilátás és a "feeling" volt. Szóval nem voltak igazából szempontok, csak egyszerűen amire azt mondta, hogy "Kész, beleszeretett ebbe a helybe, ezt vegyük meg".
Egyébként szeretek építkezni. Amikor vidéken laktunk, akkor is rengeteg mindent alakítgattunk apámmal a házon, plusz házrészt húztunk fel, stb.
Jelenleg természetesen hogy törvényesen menjenek a dolgok, egy-két ismerősömet összeszedtem, akiknek megvannak a szakmáik ezekhez a dolgokhoz, illetve ott vannak, mert értelemszerűen ha egyszer nem értek hozzá (gázszerelés pl.) azt nem fogom megpróbálni megcsinálni, mert veszélyes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!