Komolyan nem létezik már normális mesterember ebben az országban?
Azonkívül, hogy az összes ígérget és nem jön ki csak hónapok múlva, az már nem érdekel, megszoktam, munkaerő hiány van, mondjuk közölnék, hogy egy hónap múlva tudok jönni leghamarabb, mint hogy hitegetnek, az tisztább lenne.
De hogy kijönnek és pofátlanul nagy összegeket elkérnek, mert úgy is kifizeted, nincs más választásod cserébe konkrétan gányolnak, mert szép munkát már egy sem tud csinálni, sőt még általában sz*r is, nem hogy nem szép, sz*r amit csinálnak. Pl.: a festés 2 hét után hullik a falról, mert lusta lekaparni, de ahhoz hogy a több százezret eltegye nem. Víz csöpög szerelés után, gázszerelő megmondta, hogy csak a feléhez ért másikhoz hívjak másik szerelőt, persze az is jó pénzért jön ki. Szerencsére nem a pénz a probléma nekem, ki tudom fizetni, bár elég pofátlanul húznak le mert megtehetik (el sem tudom képzelni, hogy egy átlag fizetésből, hogy tud bárki kifizetni egy javítást?), de sz*r is amit csinálnak és majd hónapok múlva teljesen felháborodva fognak kijönni saját bénaságukat javítani, közbe szívhatom a port napokig, mert nem ért hozzá/lusta, csak csinálja, hogy eltegye a százezreket.
Az külön téma, hogy az autószerelők szétlopják a kocsit, elviszed egy hibával, megcsinálják, de hirtelen lesz kettő új rajta és ez már törvényszerű.
Tényleg nincs már itt már egy normális szakember? Mindenki külföldön van?
Komolyan remélem hamarosan beüt valami válság újra, akkoriban sikerült szépen dolgozniuk, könyörögtek a munkáért és szép munkát tudtak csinálni, elsőre, most meg ők a királyok és bármit megtehetnek.
Senki sem tökéletes és én is jó pénzért dolgozok, de legalább jó munkát végzek és nagyon nincs is panasz rá, persze mindenki hibázhat, én is szoktam, de ezek lesz*rják a munkájuk minőségét, csak a pénzt teszik el és nem egyszeri eset már az összes "szakember" ilyen, minél hamarabb mehessenek más pénzét eltenni, nem ér rá szépen és jól dolgozni. Plusz a nagy részük igazából nem is ért hozzá, csak már látott ilyet, segédmunkásként dolgozott valaki mellett pár napot onnantól ő már csinálja.
Az a baj, hogy már ismerőseim körében sem tudnak ajánlani senkit, mert mindenkinek hasonló a tapasztalata a "szakemberekkel".
Ezek szerint rosszakkal dolgoztatsz. Én nem csak ezt tapasztalom.
Már a szerződés-műszaki tartalom-árajánlatnal kiderül a kvalitás.
Sajnos tényleg ez van - én is belekezdtem irodaépület építésébe (7 x 3 méter), már az alapásásnál, vasalásnál, betonozásnál gondok voltak... Végül a pince 3 x 3 méteres betonpadlójában 2 cm hullám lett, mire a kőműves közölte "Majd a burkoló kijavítja!"
Utána még úgy 15-20 munkást küldtem el (nem hegesztette végig a varratot... festéket a salakra, rozsdára akarta kenni... a betonvasat kötözés nélkül csak be akarta rakni... 6 m2 hungarocell szigeteléshez elhasznált 2 flakon pur habot...)
Abszurd, de most a 60 éves, börtönviselt, leszázalékolt rokkantnyugdíjas a legjobb segítségem! Mindent tökéletesen, precízen megcsinál, nem kér sokat, és örömmel jön dolgozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!