Régebben hogy hogy jobban tudtak építkezni?
Romlott a munkamorál azóta. Én ezt tapasztaltam. Kb. 30 éve építkezett a nővérem. Kezdődött a gondos mérnöki tervezéssel. Majd megbízott két kőművest, akik szintén kifogástalan munkát végeztek elejétől végéig. Ahogy az ácsok is. A megbízott szakemberek érezték hogy a pénzért becsülettel meg kell dolgozni.
Aztán a rendszerváltás után a szüleim tetőt újíttattak fel. A talált szakemberek mindegyikének betegesen csak a mutyin járt az esze. A cserép minőségével is jól átverték őket mert csapnivalóan rossz minőségű. Az egész arról szólt hogy minél kisebb munkával lehessen minél többet lopni és persze minél hamarabb. Ugyanígy átverték őket a szennyvíz, a víz és a gáz bevezetésével valamint a szemétszállítással is. Az egész az egyoldalú nyerészkedésről szólt, mint ha az ügyfél átverendő alany lenne.
De szintén mutyiról szólnak a mai társasházakban történő költekezések is. A panelházak hőszigetelését minimum 3-szorosan számlázzák túl. Ja hogy aztán tűzveszélyes a hőszigetelés? Az a lakó gondja, nem a tolvaj ég meg benne. Takarításra sem lehet találni becsületes munkavállalót, nem építkezésre.
Nem a masszívsággal van baj.
Azzal van baj, hogy a különféle rétegeket nem a technológiai előírásnak megfelelő módon rakják fel egymásra. A különböző síkok találkozásánál meg pláne.
És egy új hőszigetelt épületben a konnektorból fütyül a szél :-) [Teljesen felesleges a jól záródó hőszigetelt ablak, meg a födémen és homlokzaton lévő hőszigetelés, ha a kőműves és a villanyszerelő úgy tudott együtt dolgozni, hogy a külső és belső villanykapcsolók üregein keresztül az egész lakás átszellőzik!!!]
Gondolkodni már nem akar senki, és mindenki a másikra mutogat. A kőműves a festőre meg a burkolóra mutogat, hogy majd ők kihozzák azt a 2 centi difit a falból. Azok ketten meg állítják, hogy a kőműves nem normális. És tényleg!
Pl. több előírás volt és alaposabban is ellenőrizték, nem engedélyezték az üzembehelyezést, ha nem felelt meg.
Ez ma másképp van, ma 8 milliárd ember van, 95 éve 1 milliárd volt, a mennyiségre tevődött a hangsúly a minőség helyett.
Azért a 70-es években épült Kádárkockák nem éppen a minőségükről híresek.
Régen bárki csinálhatott bármit, nem kellett szakembert hívni a munkákhoz. Most pedig igen.
Magyarország családiház építés minőségi mélypontja 1985-1990 közé tehető. Ezt megmondja neked bármelyik építész.
Bármit engedélyeztek és gyakorlatilag bármiből építhetted, a hatóság semmilyen különösebb felügyeletet nem gyakorolt az akkor épült házakon.
A legriasztóbb pénz spórolásokkal és életveszélyes gányolásokkal ebből a korból származó házakban találkoztam.
- egy épületvillamossági tervező -
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!