Kétszer fizet a biztosító üvegtörésre?
Kötelessége!
Ha hetente betörik hetente fizet!
Kivéve ha a szerződésbe nincs belefoglalva.
Nálunk például leázást most fizet harmadjára, mert mind más hiba miatt keletkezett.
Viszont figyelmeztettek, hogy ugyan azt a kárt nem fogják kétszer megfizetni: ha a felettünk lakó nem teszi rendbe a csőtörését, nem igazolja számlával például, hogy elhárította a hibát, akkor egy újabb csőtörésért ugyan ott nem fizetnek még egyszer.
De ha beázik ugyan ott, mondjuk a mosógép hibájából, akkor igen.
Most nálad az a kérdés, hogy miért repedt/tört az üveg. Ha más az ok, vagy nem olyasmi, amit el tudtál volna hárítani, akkor kifizeti újra. Vagy meg kell nézni a szerződést, hogy mondjuk egy adott kárra hányszor fizet évente, mert ilyen megkötések is lehetnek.
Igen, lehetséges ilyen megkötés, hogy X időnként fizet egy adott kártípusra, szerződéstől függ. De ez már másik naptári év. Legfeljebb megnézik a novemberi fotót, hogy nem ugyanaz a repedés-e.
Ha tudsz ingyen telefonálni, akkor szerződésszám alapján érdemes megkérdezni az ügyfélszolgálatot, hogy mi a helyzet. Mert ha kijönnek lefotózni, és akkor mondják meg, hogy nem fizetnek, csak az 1 év letelte után, akkor elképzelhető egy kukacoskodó biztosító esetében, hogy az adott repedésre már később sem fizetnek, mert 1 éven belül történt. De mint írtam, ennek elég kicsi az esélye, valószínűbb, hogy korlátlan számban fizetik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!