Ha a biztosító azt mondja, hogy számla alapján fizet egy kárt, hogyan lehet tudni, hogy milyen összegű számlát fogad el?
Kitört a beltéri ajtóba az üveg,szép homokfújt üveget vettünk bele :) Kijöttek kicserélték számlát adtak amit küldtünk tovább a biztosítónak és egy héten belül a számlánkon volt a számla teljes összege.
Egy beázásunk volt még, kijött a kárbecslő megkérdezte,hogy számlásan javítanánk vagy mi csinálnánk mert akkor ennyit kapunk. Pár nap múlva a számlánkon volt a pénz.
Én az 1-el értek egyet, mert nekem is ez a tapasztalatom.
Akinek számla alapján nem fizették ki az egészet, ott biztos akartak egy kicsit furfangoskodni és a biztosító sem hülye.
Nekem eddig csak olyan káreseményeim voltak, amit egy könyvből kinéztek, az alapján becsülték meg az összeget. Ezt az összeget választhattam számla nélkül, amit szabadon felhasználhattam. Vagy pedig számla alapján fizettek pontosan annyit, amennyiről a számla szól.
Nálam a konkrét javítás kevesebbe került, mint a meghatározott összeg. Így még maradt is belőle. A számlás megoldást azért nem választottam, mert akkor utólag fizettek volna. De egyébként számlával kevesebbe került volna nekik.
Mikor kötötted a biztosítást nyílván aláírtál egy szerződést, abban benne kell lennie, hogy pontosan mire milyen összeghatárban terjed ki az aktuális biztosítás.
Nálam pl viharkárra évi 300.000ret fizet, így mikor volt 400.000 viharkár miatti számlám, nyílván nem fizették ki az egészet, caak a 300at.
Köszi mindenkinek.
Hát, ez nem jött be :-(
1. du. 3-ra volt megbeszélve, erre kiment 11-kor.
2. Közölte, hogy arra a fajta üvegre nem vonatkozik, csak amarra, azt majd kifizetik, de csak utólag, csak számla alapján. A biztosítás megkötésekor adtak egy 4 oldalas nyomtatást, de az nem ilyen részletességű. A teljes részleteset, amiből ő kinézte, azt nem adják ide.
#2:
Nem akartunk furfangoskodni. Codefone központ, a szerviz azt mondta, nem javítható gazdaságosan. Az új kb 40 ezer. Tönkrement kb 45 db lakáskészülék. A lészülék 3 ezer, ha csak a benne lévő panelt cseréljük, akkor 2 ezer/db + munkadíj, kb ugyanannyi. A központot is be kellet szerelni, és a készülékeket is ki kellett cserélgetni, így munkadíjjal ÁFÁval 300 ezer. A biztosító fizetett 80 ezret.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!