Mit utáltok a legjobban a panelban?

Hogy nincs kert, nincs hova kiülni, nincs hol bogarászni. Kimehetek a teraszra (9. emelet...), esetleg lemehetek a térre meg a parkolóba. Kertesben nőttem fel, ideiglenesen lakunk panelban, és nem bírom megszokni a saját zöldterület hiányát. Nagyon tervben van, hogy inkább veszünk egy lepukkant putrit, amit apránként felújítunk, de ez számomra elviselhetetlen.

A másik, amit itt valaki nagyon jól írt le, az a folyamatos félelem attól, hogy zavarom a másikat. A tévhitekkel ellentétben kertes övezetben is vannak bőven konfliktusok (fűnyírás, barkácsolás, állatok, stb), de hogy beszóljanak azért, mert délutános műszak után este 11-kor zuhanyzom vagy éppen reggel 7-kor indítom a mosógépet (mert akkor tudom), az valami teljesen nonszensz. Az egész életünk arról szól, hogy azon görcsölünk, kit mi idegesít, mi lesz ha a gyerek végigordítja az éjszakát és hogyan fogunk felfúrni egy polcot anélkül, hogy utána nem törik el a lábam hazafelé. Hozzáteszem, most nekünk ebből a szempontból szerencsénk van, mert senki nem az a kifejezetten kötözködős a jelenlegi falszomszédok közül, de így kényelmetlen.

A panel és a társasházak többsége is egy kényszermegoldás, szerintem a folyamatos frusztráció és a krónikus stressz melegágya.

Én azt szeretem, hogy a szomszédaim igényes és jó zenéket hallgatnak mindig!

Akár akarják, akár nem!

:D

Még hozzátenném, hogy én addig nem hittem el hogy a felső szomszéd nem facipőben ugrál a parkettán, amíg fent nem volt a párom valamilyen ügyben. Nekem ott lent hangos dobogásnak tűnt, de a párom elmondta hogy szőnyeg van mindenhol és papucsban jártak, ennyire lehallatszik minden.

Ez ellen nem lehet védekezni és kikezdi a zajra érzékenyek idegeit.

A tuctuc tahókra meg a rendőr a megoldás. Lehet szórakozni a villanyóra lekapcsolgatásával, de az kétélű fegyver. Egyszer kellett rendőrt hívni, gyerek megint nyomatta a tuctucot (hónapok óta), felmentem szólni, a nője nagy flegmán közölte hogy tegyek be füldugót. Azért később a biztos urakkal már nem voltak akkora arcok, utána javult a helyzet, nemsokára pedig elköltöztünk. De nem tudom elképzelni, hogy így éljek.

A panel egy kényszer, de így is iszonyat drágán mérik. Ha belegondolok, hogy errefelé tízmillió egy panel és tizenkettőért kétszer akkora családi házat kapsz, el se tudom képzelni miért venne valaki lakást.