Kell-e építési engedély egy tetőszerkezet újjáépítéséhez?
Előző, akkor rosszul tudod. Általában bármilyen külső változtatás a házon engedélyközteles. Pl ha csak egy tetőablakot akarsz létesíteni, ahol eddig nem volt, az is.
Nekünk pl tavaly azért kellett egyszerűsített építési engedélyt kérnünk, hogy egy 10cm átmérőjű lyukat fúrhassunk a falunkon egy szellőző csőátvezetésnek.
A szomszédain idén tetőt cseréltek. Meg is nagyobbították, nem ugyan olyan lett mint az eredeti, közelebb is hozták hozzánk. Pedig annak idején nálunk azért is kellett a ház terveit módosítani, mert pár centivel 3m-nél közelebb kerültünk volna hozzájuk.
Ők most a tető átépítését engedély nélkül csinálták, még csak meg se kérdeztek minket róla, de nem biztos, hogy így 100%-an legálisan jártak el.
Ugyanakkor a helyi önkormányzattól is függhet a szabályozás. Mivel ez egy elég speciális eset és ha az eredeti tervek szerint állítod vissza, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy eltekintenek az engedélyeztetési eljárástól. De ezt tényleg csak ott helyben fogják tudni megmondani.
A rendelet szerint minden engedélyköteles, ami megváltoztatja a homlokzatot.
Ha belülről újítasz fel valamit (tető rétegrend), vagy ha az eredeti képre állítod helyre, akkor véleményem szerint nem engedélyköteles.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!