Ki szerelhet fel klímát?
Szeretnénk klímát feltetetni/feltenni, mert viselhetetlen ez a meleg.
Azt tervezzük, hogy megvesszük netről magát a klímát, de a felszereléshez szakembert nem hívnánk. Sógoromnak vannak hozzá felszerelése, a sajátjukat is ő szerelte fel (villanyszerelő és kisgép szerelő amúgy).
Viszont most felcsaptam a netet és ez ugrott fel:
A klímaszereléssel kapcsolatban fontos tudni, hogy szigorú szabályozás vonatkozik arra, hogy kik szerelhetnek és értékesíthetnek klímaberendezéseket. Ehhez ugyanis szakértelemre, megfelelő képesítésre és Nemzeti Klímavédelmi Hatósági regisztrációra van szükség. Aki ezzel nem rendelkezik, nem szerelhet fel klímát.
Most akkor hivatalosan kellene keresnünk egy erre szakosodott embert?
10! Majd kiderül. Rendeltünk egyet, meglátjuk megkapjuk-e.
Az eszközök megvannak hozzá, illetve sógorom nem egyet feltett már. Magától a felrakás mutatványától nem is félek.
Csak attól, hogy nem tudjuk papír nélkül megvenni, ahogy most itt is páran írták.
Obiban, praktikerben nem adják ki, csak a tanusítvánnyal.
Ismerős aki tavaly rakott fel, azt mondta rendeljünk a netről, tőle ott nem kérték. Nekünk kérték, fel sem adták addig.
Végül egy ismerősünk ismerőse, akinek van olyan engedélye, ő rendelt nekünk. Tegnap hozták ki házhoz, már csak sógor kell, hogy beszerelje.
Azért magyarország megint túllö a célon a szabályzással, ahogy látom.
A némtekre mondják, hogy minden agyonszabályzott, közben utánanéztem én is a témának, pont jártam egy barkácsáruházban és láttam egy quick connect (gyorscsatlakozós) rendszert. Minden további nélkül kiadnák, akár technikailag össze is tudnám dugni otthon, de ez az utóbbi tilos 2009-óta, és büntetnek, ha elkapnak.
Vajon mért kell magyarországon túlbonyolítani ilyen papírozós ökörségekkel?
Aki gányolni akar, úgyis meveszi használta, sógor-koma-jóbarát aláírja stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!