Extrém mennyiségű por mitől alakulhat ki egy házban, és mit lehet a keletkezése ellen tenni?
Egy kétszintes házról van szó, amely még a 80-as évek végén épült. Egy másik család lakott először itt, majd ideköltöztünk mi. Olyan mennyiségű por van, hogy az szerintem már nem normális. Két nap után már látványos a tárgyakon. Ha egy hétig nem vagyunk, utána szó szerint az ujjunkkal a porba lehet írni. Gyakorlatilag képtelenség mindenhonnan maradéktalanul eltüntetni. Olyan, mintha állandóan, folyamatosan hullana. Úgy tudom, az előző család üveggyapottal szigetelt a padlástérben, és valami olyasmit hallottam gyerekkoromban, hogy nem lett rendesen megcsinálva valami, és az üveggyapot törmeléke hullik, de ez lehet, hogy nem így van, nem tudom. Ez amúgy lehetséges? Ami furcsa, hogy a két szint között van egy vastag betonréteg is, de ennek ellenére az alsó szint is ugyanolyan poros, mint a felső. Szóval nem is tudom, lentre honnan/hogyan tud átjutni a por, de borzasztóan idegesítő az egész. A gyakori takarítás sem kellemes, de az annyira nem tragédia látvány szempontjából, ha nem tudunk mindig mindent leporolni. Nem is lehet sajnos, képtelenség. Ami a legjobban aggaszt, hogy lehet-e ennek a pormennyiségnek egészségre káros következménye (légutak, tüdő), akár üveggyapotról vagy normál porról van szó? Főleg gyerekek esetében.
Mit lehetne ellene tenni? Gondolkodtunk álmennyezeten a felső szintre, de lehet, hogy nem sokat segítene.
A beton is tud ám porlani, még padlószőnyeg vagy parketta alól is (!), ha nincs rendesen megcsinálva. Dolgoztam ilyen helyen, nagyon rossz volt.
De akár kintről is jöhet, ha van vmi forrása a közelben, pl. forgalmas út, gyár stb. Gyanús lehet, ha kerti cuccok is porosak.
Eleve valami rezgésnek is kell lennie a házban, mert mozdulatlanul, magától semmiből azért csak nem hullik kilószám a por. Remegni tudnak pl. az öreg vezetékek, a kazán, de megint ok lehet egy közeli gyár, forgalmas út, vasút, metró stb.
Csendes a környék, nincs forgalmas út a közelben.
Kerti cuccok nem porosak.
Lehet, hogy nem (csak) az üveggyapot porlik, hanem a beton?
A beton kötése folyamatos, több évig köt. Ha porlik, akkor az fénykorában is porlott. Vagy savas anyaggal mosták valamikor.
A háztartásba nem rezegnek a vezetékek, de port sem termelnének rezgéstől, és azt nem difundálják át a falon.
Ha valami így porlik, az a kezed simításától is(fal,beton ..)
És nem kell hozzá rezgés, a természetes légáramlással száll a por, és viszi azt.
De a rossz nyílászárók miatt esélyesebb a bejövő légáramlat, nyitott kémény nyitott kazánnal.
Sajnos már kezdettől fogva ilyen poros a ház.
Én inkább az üveggyapotra gyanakodnék, nem a betonra, de már nem tudom :(
Az egészségre mennyire káros hosszú távon egy ilyen poros környezet? (akár betonból, akár üveggyapotból származik)
?????
Létezik szilikózis, nézz utána. Lehet, meg kell számolnod hozzá a m3 ben lévő por szemet.
Erdemes lenne elso korben a szonyegeket kivinni, kiporolni, egy evben 2 vagy 3 alkalommal is elvinni mosatni.
A fuggony is nagyon szepen ossze tudja szedni szellozteteskor a port, majd ahogy elmessz mellette vagy nyitod ki a szoba ajtajat, kap egy kis huzatot es szall ki belole a por. Ha pont olyan szogben sut a nap, latszik is.
Ha van regi cserepkalyha, amit mar nem hasznaltok, erdemes a tetejet papirral es szigszalaggal leragasztani, nagyszuleimnek az volt a gond.
Nalunk is volt ilyen, hogy par nap utan mar latszott a por a szekrenyen. En vettem egy robotporszivot (roborock s5 max), minden nap elinditom es azota 2x - 3x annyi ido alatt lesz poros. Neha meglep, hogy a latszatra teljesen tiszta szobabol is mennyit osszeszed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!