Kezdőoldal » Otthon » Barkácsolás » SOS, csöpögő csap, mit tegyek?

SOS, csöpögő csap, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Ma délelőtt mosogattam, semmi baja nem volt a csapnak. Miután befejeztem, az utolsó tányért öblítettem és el akartam zárni a csapot, de nem lehetett, mert a hideg víz egy vékony sugárban folyt. Akármilyen erősen próbáltam, nem ment. Próbáltam leszedni a tekerős gombot, nem tudtam. Azt olvastam, hogy azt a kék pecket kell kiszedni belőle, azt is próbáltam. Amint siekrült picit birizgálni azt a kék valamit már csak csöpögésbe váltott át a vízsugár, azóta pedig csöpög, és elég sűrűn, tehát valamit tennem kell.

Nem tudom kiszedni a kék pecket sem, akárhogy próbálom kifeszíteni.

Mit lehet tenni? Sajnos a férfiak most nincsenek itthon, csak késő este lesznek, Apukám pedig mondta, hogy azért óvatosan, nehogy a másik véglet legyen, hogy elkezd ömleni a víz és nem tudom elzárni. De ez se jó, mert pénz...

Mit tudnék tenni?


2015. febr. 5. 12:17
 1/5 anonim ***** válasza:
Le kell szerelni a forgatógombot úgy, hogy erősen felfelé kell húzni, és az lepattan. Utána egy kombinált fogóval kell elzárni, és vízszerelőt kell hívatni, aki szétszereli a csapot és megcsinálja.
2015. febr. 5. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Ha nem csak csepegés volt, hanem folyt egy vékony sugárban, akkor az a valószínű, hogy egy kis darab elszabadult vízkő megakadt a gumi alatt. Most a megszorítással meg talán jól oda is ékelődött, szétvágva a gumit, ha az régi volt.


Mindenesetre, megpróbálkozhatsz azzal, hogy nyitogatod-zárogatod a csapot, a teljesen megnyitás és az elzárás között váltogatva, folyamatosan, megállás nélkül tekergetve vagy hatszor. Ha vízkő, akkor esetleg már letört belőle annyi, hogy tovább megy, ki a gumi alól.

Ha nem, akkor meg majd szétszedi este valaki, aki ért hozzá.

Nincs egy fali szelep a mosogató előtt, ahol el lehet zárni, ha nem áll el a csepegés?

2015. febr. 5. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Mi az a kék pecek? Nem ilyen hatlapfejű csavar a tekerőgomb közepén? Akkor azt nem szabad feszegetni, hanem csavarni kell.
2015. febr. 5. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Sajnos ez nem olyan kék pecek amit ki lehet csavarozni. Hanem mint amik a csapon szoktak lenni. CSak sajnos ez csavarozhatatlan...

Próbáltam a nyitogatást elzárást, de semmi. Fali szelepet nem találok.:( Próbáltam lepattintani is, de nem ment. Vagy én vagyok iszonyatosan béna vagy passz.:( Köszönöm a kommenteket, próbálkozom továbbra is!

2015. febr. 5. 12:57
 5/5 anonim ***** válasza:
Ha nagyon folyik,bújj be a mosogató alatti szekrénybe,ott lehet,hogy van egy elzáró...azt zárd el.
2015. febr. 5. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!