Vasút sínt itthoni körülmények között mivel tudom elvágni?
Nagyflex, kicsi nem éri át. (Bár hogyha olyan régi, akkor biztos nem 54 vagy 63 kilós, hanem valami kisebb, de még akkor se éri át egy 115-ös korong.)
De különben meg sima kézifűrésszel is meg lehet oldani, legfeljebb nem egy nekifutásra.
Kollégám mondta, hogy mikor fiatal volt, a haverjával körbeautózták az egész falut, de nem tudtak sehonnan nagyflexet szerezni. A haver anyósa meghallotta, hogy ott sopánkodnak, jól lebszta őket, hogy milyen tehetetlenek, aztán fogott egy kézi fűrészt, és 20 perc alatt eldörgölte vele a sínt. A fiatalok meg ott égtek, hogy az anyós így lealázta őket, mert előtte már 2 órán keresztül próbáltak flexet szerezni.
#10, jó.
Volt egy pár alu öntvény ipari tokozatom is. Na az ugyanez a kategória. Csak azok kisebb darabok, akár apránként a kukában is elfér. A hulladékkezelőnél meg úgyis van fémeleválogatás, tehát legalább hasznosul. Végül pont most legutóbbi lomtalanítás alkalmával, próba-szerencse alapon kitettem a kapu mellé. Pár perc után eltűnt. :)
Nálam is ez lenne a cél, én is ezt szeretnék csinálni belőle.
Nem imserem a szabvány méreteket. A talp része, tehát ami a betonaljra szokott felfeküdni, az olyan 85 mm széles. A magassága kb 100 mm. A fejrész szélessége, ami látszik hogy kopott, nagyjából 45 mm. Így nagyjából mérőszalaggal rámérve. Legalábbis az a szál, amit kibányásztam levágásra. Nem esküszöm meg rá, hogy mind ez a méret.
13
Itt vannak a sínek méretei a táblázatban az utolsó oszlop lehet az, amiről írsz. Egyébként, ha van közte régebbi, azt esetleg el is adhatod valami vasútmániásoknak, azok lehet, hogy megvennék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!