Erre a tetőre mivel lehet cserepeslemezt fogatni?
Adott egy erős, vasból készült tetőszerkezet:
Régen cserép volt rajta:
A probléma csak az, hogy a lécvasak L vasak, és ilyen irányúak:
Ti mit használnátok, és hogyan?
Hát ha fóliázásról beszélünk, akkor arra kéne már ellenléc is.
Én amúgy azt csinálnám, hogy minden második L vasra hegesztenék egy laposvasat, így kialakul egy U profil, ebbe meg önfuró csavarokkal lehetne rögzíteni a cserepes lemezt. Mivel nincs fólia ebben a konstrukcióban, célszerű filcezett lemezt használni.
Először én is azt mondtam volna, mint a 2. válaszoló, hogy tetőlécet tenni a szögvasakba. De aztán végiggondolva, rájöttem, hogy az csak akkor működik, hogy ha a szögvasak sűrűsége megegyezik a lemez mintájával:
Ami éppen nem kizárt, hogy így van, de nem is biztos.
Stafnit meg nem egyszerű feltenni úgy, hogy megvannak a szögvasak.
Még az lehet működőképes ötlet, hogy vastagabb OSB-vel leburkolni az egészet, és arra csavarozni a cserepes lemezt. Az OSB-t elég lenne pár helyen, a széleken meg középen hozzácsavarozni a szaru"fák"hoz (rövid, a szögvasak közé rakott, azonos magasságú párnafák alkalmazásával), aztán a szögvasak megadnák a szintet, már feltéve, hogy nagyjából szabályos az egész.
Fólia akkor szükséges, ha zárt a helység, meg főleg ha termelődik pára. De ha járja a levegő valamelyest, akkor fólia nem szükséges. A garázsom teteje alatt nekem sincs, és semmi gond nincs ebből, már 20 éve megvan.
Ellentmondásos infót találok a léctávolságról:
https://www.youtube.com/watch?v=XYGzp2j7g1M
Ebben a videóban azt mondja hogy "alja-teteje 31 cm"
Nálunk pont 31 cm két szögvas közti táv.
Viszont arra gondoltunk ujralécezzük az egészet függetlenül a szögvasaktól, helyes kiosztásban. A szögvasak magassága kisebb mint a bramac léceké, így eltartja mindenképp a cserepeslemezt a léc a szögvastól, mintha ott sem lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!