Szerintetek tartani kell, hogy lehet kirak a tulajdonos?
Albérletben lakom fél éve társasházban a 6. emeleten, két folyosó van, összeren 8 lakás van egy szinten. Az emeletemen a lakótársak régóta itt laknak én pedig ugye csak egy fél éve.
Tegnap vittem ki a szemétledobóba a szemetet, le akartam dobdi ott és nem indult meg, el volt dugulva. Ma megint kivittem, és le van rakva a sok szemét a ledobórendszer mellé, továbbra is el van dugulva, nem lehet ledobni benne ,én is oda letettem mellé.
A házfelügyelő asszony szabadságon van, holnaptol dolgozik, biztos nagyon mérges lesz, hogy eldugult.
Tartok tőle, hogy én leszek az akire rá lesz fogva, mert én lakom itt csak féléve ,a többiek régen ráadásul a szomszéd ma kijött és kérdezte, hogy még mindig nem jó, mondtam nem. Látta, hogy sokáig nézem, hogy nem működik, aztán elköszönt, bement.
Namost a házfelügyelő mikor ideköltöztem, akkor is megszólított, hogy maga hova megy azzal a sok cuccsl feleltem, kivettem egy lakást a hatodikon, azt mondta rendben van. Olyanokat is ki szokott irni, hogy s lift ajtót óvatosan nyissák az emberek ki.
Tehát hamar beleköt mindenbe.
Tartok tőle, hogy én rám lesz rámfogva, holott nincs bizonyíték rá, hogy ki dugította el, de kitelik tőle, hogy azt mondja, hogy biztos az új lakó volt és szól a tulajnak, aki közli velem, hogy ki kell költözni.
Ma beszéltem a barátommal aki azt mondta, hogy ne legyek ennyire bolond, hogy ilyenen gondolkodom.
Szerintetek kell félnem vsgy ne aggódjak.
Eléggé paranoiás vagyok.
Azt a szemétledobót valakinek meg kell csinálnis aki nem ingyen fogja, de én is megbs többi lakó is fizetjük a 8 ezer közös költséget havonta és csináltassák meg abból.
Tényleg nyuszi vagy. A dugulást meg tudja szüntetni a házfelügyelő.
Egyébként csúcs egy társaság. Ahelyett, hogy levinnék a szemetet, amikor valamiért lemennek, ott hagyják büdösödni az eldugult ledobó mellett.
Jézusom, te kissé retardált vagy.
A ledobót 6x8= 48! lakás, legalább 100 ember használja. Valamelyik észlény megböködhette volna egy partvissal a ledobót és meg lenne oldva a hatalmas katasztrófa. De biztos te leszel a hibás, mert fél éve hozzádszólt a házfelügyelő. Azt se tudja ki vagy ember, le se tojja.
Nem tudom mi bajod van, de vicc ez a sztori.
Mielőtt válaszolnék!
Hány éves vagy?
"Ma megint kivittem, és le van rakva a sok szemét a ledobórendszer mellé"
...és a házmester ebből rögtön tudni fogja, hogy pont te hordtad oda azt a 20-30 szemetes zsákot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!