Szerintetek megvalósítható lehet a lakásfelújítás úgy, hogy közben az albérlők benne laknak?
Van egy lakásom 250 km-re a lakóhelyemtől, elég jól ki lehet adni, nagy a kereslet, viszont fel kellene újítani, de ez ilyen távolságból nehezen kivitelezhető. Elektromos hálózat áthúzás, ablakcsere és festés (más nem szorul felújításra) lenne.
Szerintetek ez kivitelezhető úgy hogy közben az albérlők bent laknak és én nem tudok naponta felszaladgálni a felújításra a távolság miatt? Tehát kihívnám a szakembereket és én max hétvégén mennék le megnézni mi van.
Az albérlők takarítanának meg ilyesmi, természetesen némi díj , kb fél havi díj elengedéséért cserébe. Utána viszont hamarosan díjat emelnék mert jobb állapotú lakást drágábban is ki lehet adni.
Vagy felejtsem el az egészet és adjam el a lakást és vegyek egy másikat közelebb?
Beszéld meg velük.
Lehet, hogy még örülnek is a felújításnak. Végül is ők fogják élvezni az eredménynét.
Egy ismerősömnél direkt az albérlők kértek bizonyos felújításokat.
Egy másikak már legalább 10 éve albérletben élnek, ugyanabban, a tulaj megcsináltatott pár dolgot. Nyilván örültek neki. Ők nem akartak rá költeni, mert nem az övéké, de azért időnként fel kell újítani minden lakást, hogy normális legyen.
Ha nem vevők rá, akkor felbontod a szerződést, megcsináltatod a felújítást, ha kiköltöztek és keresel új albérlőket, ha kész a lakás. Vannak kivitelező cégek, ahol összefognak minden munkát, nem neked kell egyenként intézni mindent külön az egyes szakemberekkel.
Csak a 2-es válaszolt normálisan, a többi csak fröcsögés meg vagdalkozás. Az amit az utolsó belinkelt semmi köze az én ügyemhez.
A lakás most a piaci árakhoz képest nagyon olcsón van kiadva, szinte nevetségesen olcsón, és ez zavar, de addig nem akarok árat emelni amíg nincs felújítva (egyébként közepes állapotú, fürdő pl fel van újítva).
Ha fel lenne újítva kb 18-20 ezerrel többért ki lehetne adni. Tehát szó sincs dupla árról meg ilyesmi.
A legnagyobb gond a nyílászárókkal van, szerintem örülnének ha ki lennének cserélve.
Az nem értem mért undorító hogy egy jó állapotú lakást több pénzért adok ki mint egy lepusztultat. Így működik a piac. Persze ezt is megbeszélném velük előre.
Na mindegy majd megbeszélem velük, ha akarnak elköltöznek és kész.
Amúgy én laktam lepusztult albiban, és mindig mondtuk a tulajnak h cserélje ki a nyílászárókat de persze nem akart költeni a lakásra semmit, de örültünk volna neki. Végül 5 évig laktunk ott úgy h egy ft-t nem költött a lakásra, végül átköltöztünk egy jobb állapotúba ami 10 ezerrel drágább is volt.
Ha még én lennék az albérlő akinek egy ilyet felajánlanak akkor elgondolkodnék h megéri-e nekem a rumli meg a kosz egy hétig, aztán ha úgy gondolom h nem akkor megmondanám h nem és ennyi.
Elfelejtős eladós verzióra szavazok.
500 km per hétvége, az durván egy tank benzin!
Vagy hagyd úgy ahogy van, befektetésnek tuti nem éri meg a felújítás
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!