Az új albérletemben 16 fok van, amit most vettem ki. Nagyon átvertek, mit tegyek?
Az a helyzet, hogy gyorsan kellett albérletet találnom, és nem voltam elég körültekintő.
Sajnos a lakásban amit kivettem, 16, max 17 fok van, de az elektromos melegítővel sem megy 20 fok fölé, és az mellette nagyon sokat fogyaszt.
Viszont voltunk közjegyzőnél is, és a szerződésben az áll, hogy a lakásban található minden eszköz, meghibásodás, stb. én felelek.
Voltak itt a távhőtöl, és mondták hogy ezzel a lakással mindig is ez volt a probléma, évek óta nem tudják megcsinálni, és az egész panel épületben nincs meleg. Én pedig a földszinten lakom.
Mit csináljak?
Mindemellett havi 12.000.- fűtés ÁTalányt fizetek!!!
Ha felmondom, akkor buktam a kauciót, illetve a közjegyzői díjat is nekem kell állnom.
Hasznald ki a felmondasi idot, es keress masik alberletet.
Egyebkent meg egy jo ugyveddel a 'kedves' foberlot erosen be lehetne perelni, hogy elhallgatta eloled a lakas egyik legsulyosabb hibajat (miszerint kb. futhetetlen).
Mi a 9ediken lakunk, itt már 30éve mióta áll a ház, nem volt 16-18 foknál több télen, most, hogy ilyen brutál hideg van kint, 14 is előfordul...
gyapjú takaró és réteges ruházat... ennyit tehetsz...
a panelok többségében főleg ahol távhő van, ott hideg van...
"Voltak itt a távhőtöl, és mondták hogy ezzel a lakással mindig is ez volt a probléma, évek óta nem tudják megcsinálni, és az egész panel épületben nincs meleg."
Ez esetben, ez NEM A TULAJDONOS HIBÁJA!!
Náluk a 18 fik a "normális", ők ezt szokták meg.
Amúgy, ha nyáron meg 30 fok lesz a szobában azt is megreklamálod??
huhh, hát nálunk is ez volt a helyzet..
egy hónapot voltunk albérletben, a hőmérséklet nem nagyon ment 15 fok fölé, de emellett 40 000 - 50 000 ft körül van CSAK a gázszámla januárra!!
jelenleg 2 fok körül van ott. lehetetlen megmaradni.
tudom hogy ez nem segítség.. mi se tudtunk sok mindent tenni vele...ráadásul hogy kint is ilyen hideg van.. pont most..
#8 hát kinek a hibája, csak nem a bérlőé?
Amelyik lakást max. 17 fokra lehet felfűteni, az lakhatásra alkalmatlan, de legalább is hibás. Függetlenül attól, hogy a tulajdonosnak felróható-e a hiba, az ő kötelessége azt kijavítani. Ha nem teszi, a bérlő rendkívüli felmondással élhet. (Sőt, ha a lakás állapota az egészséget veszélyezteti, ami 17 fokos hidegnél simán megállhat, akkor a bérlőt akkor is megilleti a rendkívüli felmondás, ha szerződéskötéskor tudott a hibáról.) Gondolom, a péknek sem fizetsz a meg nem sütött zsemléért, ha mondjuk elromlik a kemencéje, és nagyjából nem fog érdekelni, hogy a pék hibájából romlott-e el. Ha nincs vagy hibás a teljesítés, akkor nem jár fizetség sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!