Ha egyetemista vagyok és albérletet fizetek, de a jövőmet ebben a városban képzelem el, akkor nem lenne értelmesebb felvenni egy kis hitelt lakásvásárlásra, hiszen a törlesztő az olyan, mintha a lakbért fizetném, és így nem megy kukába a pénz?
Egyetlen egy dolog van ami közbejön, hogy mennyi az az átlagos életkor, amikor egy pár akik lakásban élnek, szeretnének egy kertes házat?
Úgy értelmezem, hogy nyilván hülyeség hosszú futamidőre felvenni, ha utána még kertes házba szeretnénk menni.
Én jó ötletnek tartom. Szintén egyetemista vagyok és albérletben laktam két évet, mellette diákmunkáztam és próbáltam félretenni amennyit tudtam. Mivel volt már egy kis alap a ballagási pénzből, régebbi félretett pénzből is, így össze tudtam szedni 3-4 milliót, ami lefedte a lakáshitel önerő részét és a különböző illetékeket, kisebb felújítást (festés, néhány szükséges bútor, apróbb javítások). Ezt takarékszámlán gyüjtögettem (fundamenta), később tudtam rá felvenni hitelt és így vettem meg a lakást. (Fontos, hogy diáknak nem könnyű hitelhez jutni, nekem pl. hiába volt biztos jövedelmem gyakornoki pozícióból, még így is kellett egy kezes. Szerencsére apa elvállalta (ez annyit jelent, hogy ha te nem fizeted a hitelt akkor a kezesen hajtják be, így valószínűleg csak rokon fog neked ilyet vállalni).
Ez egy három szobás lakás, két szobát kiadok, a befolyó bérleti díjjal együtt pedig kb. annyit költök a hiteltörlesztésre amit albérletre is költöttem, de sokkal jobb körülmények között lakom így, mint albérletben laktam. Eddig semmiképpen nem bántam meg és örülök, hogy lakást vettem. A kertes házon ne aggódj, ha később meggondolod magad akkor még mindig eladhatod vagy kiadhatod a lakást, az értékük csökkenni nem szokott, így inkább megéri megvenni. Sok sikert :)
Miquel nagyon jol beszel, bar latszik a pontozason az altalanos magyar felfogas...
A fo eletcel a sajat ingatlan, kepesek ezert evtizedeket szopni az emberek.
Utolsó előtti, megkerdezhetem, hogy melyik városban vettél?
Különben gratulálok, kitartó vagy es szorgalmas! Milyen szakon vegeztel es milyen pozícióban dolgozol ha megtudhatom?
Igazából egyetemisták még azért nem szoktak lakást venni (főleg hitelből), mert még nem tudják biztosan hol fognak letelepedni egyetem után. Oké hogy most te ebben a városban szeretnél maradni, de mi van ha nem találsz ott rendes állást? Vagy mi van ha összejössz egy olyan lánnyal aki 200 km-el messzebbre valósi és nem akar a te városodban élni? Ezekben az esetekben költöznöd kell, és a lakást 5 éven belül nem éri meg eladni, mert sok adót kell fizetni utána. Kiadni persze ki lehet, de akkor meg nem fogsz tudni venni másikat. Ezért sokan inkább gyűjtenek még hogy több önerő legyen majd.
A másik oldala az anyagi. Az egyetemistáknak általában nincs elég önerőjük egy hitelhez, illetve munka híján nem is kapnak hitelt, az meg nem elvárható szerintem, hogy a szülők vegyenek fel hitelt neki úgy hogy ő még nem is dolgozik.
Persze ha valaki örökölt vagy dolgozik már egyetem alatt is az más kérdés. Vagy ha azt mondod hogy bármi történjék is ebben a városban akarsz maradni.
Én a lakást tartom jelenleg jobb befektetésnek és kevesebb gonddal jár.
Kiadni is könnyebb.
A házhoz rendszerint nagy kert, föld is tartozik, annak a rendben tartása sem időben, sem pénzben nem kevés.
Kiadás szempontjából sem ideális, az elhelyezkedése miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!