Ilyenkor mit lehet csinálni? Ti mit csinálnátok?
Albérletben tönkre ment a mosogép.
Ami várhato volt mert eljöttek hibák.
Jeleztük ezt a főbérlő felé.
Azóta is hozza a mosogépet.
Mondtuk h mi veszünk vagy h közösen de ebbe nem ment bele.
Mondta hogy csak olyat vesz amire van garancia.Végül kiderült nem állnak jol anyagilag.Ok semmi baj.Viszont ha mi veszünk egyett saját magunknak akkor lakbére vagy ilyesmire nem igazán marad.
Vagy az van h meg egyezünk vele h azt a összeget a lakbérből vonja le.
Vagy kockáztatunk és veszünk saját magunknak valami olcso használtat.
Már nyáron jeleztük felé hogy a mosogéppel valami nem stimmel.
Ráadásul kis gyerek is van nekünk.
Amennyire tudom a csapágy már húzósabb költség + a többi, ez sok lehet. Ha használt és nem is megfelelően használható volt, akkor ha erről az állapotról nincs papír (mindkét felet tisztázná!), akkor neked kell állnod egy értelmes árú gép megvételével, ami az övé lesz mert cserélted. Tehát vagy javíttatod vagy cseréled vagy fizeted, ez megállapodás kérdése.
Én megbeszélném a bérlés kezdete kori értékét és onnan meg amit kisüttök. Vehetsz is egy használtat hasonló formát és még jobb is lehet kicsit ha ügyesen kifogod - számlát bemutatod garit átadod stb. Vagy vesz ő - számla és fizeted.
Közösen ne vegyél mert fölösleges. Vagy kifizeted a valós bérlés kezdeti értékét és veszel magadnak. Vagy cserélred. Érted.
Értem
Majd el válik .
Más nem veszünk magunknak egyet.
Honapokig nem fogok várni.
Mi szoltunk meg ilyenek.
Ha megyünk jön velünk a mosogép.
Ő meg majd hozz magának.
Mi fel kínáltuk neki a lehetőséget de ő....
Nem fogok ebből nagy ügyet csinálni.
Csak nem akarok bajt.
De viszont honapogig se várhatok.
És köszönöm a tanácsokat :)
Mondjuk ezt a besértődik dolgot nem értem.
Miért ne vehetnétek saját mosógépet, attól hogy ő is néz újat? Legfeljebb nem lesz használva, addig sem amortizálódik. Vagy akkor ne vegyen, tegye rá félre a pénzt, és ha úgy alakul hogy költöztök, akkor vegyen egyet az új lakónak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!