Laknál olyan lakásban, amiben a szobák egymásból nyílnak?

Ha minden szoba egymásból nyílik, úgy nem. De ha 2 szobának külön bejárata van és a 3. nyílik csak egybe, úgy igen.

2 szobásban csak maximum ideiglenesen.

Nem.

Ideiglenesen talán, de csakis egyedül vagy kettesben.

Amikor már van egy harmadik is, mindegy, hogy gyerek, anyós, lakótárs, akkor már nagyon kellemetlen, amikor valakinek éjszaka át kell mennie a másik szobán.

Egy csomó hülye helyzet lehet, neked aludnod kellene, mert másnap fontos interjúd lesz, a másik szoba lakójának pedig egész éjjel megy a hasa, és 10 percenként mászkál ki-be.

Vagy ha hozzá jön valaki délután, amikor épp fürödtél, köntösben vagy, vagy simán csak az otthoni kinyúlt ruhádban vagy egy idegen előtt.

Amikor mi házat kerestünk, ez kizáró tényező volt. Persze a hirdetésből nem derült ki, de mikor megláttuk, már esélytelen volt a ház. Igaz, még csak ketten vagyunk, de házat/lakást általában nem 2-3 évre vesz az ember, és ha lesznek gyerekek, akkor már nem lesz jó ez a megoldás.

Én is ilyen házban éltem. 4 szobás volt akkor a házunk. Nappaliból nyílt az én szobám. Az én szobámból nyílt a bátyám szobája. Ez a két szoba utca fronton volt. A bátyám szobája mellett a dédinagymamám szobája volt ami a nappaliból nyílt. A nappaliból indult egy folyosó ott volt a nagy konyha, onnan nyílt még egy szoba a szüleimé. A folyosó részen fürdő, Wc, spájz.

Amikor dédinagymamám meghalt (kb. 11 éves lehettem). Akkor csinálták meg a szüleim úgy. Hogy a nagyi szobájának a bejáratát kibontották, egybenyitva a teret lett egy nagyon nagy nappali. Így a tesóm szobájából tudtak nyitni egy ajtót a nappaliba. A két szoba között pedig az ajtó be lett falazva. Nagyon kellemetlen volt, mert ha a tesóm ki szeretett volna jönni a szobájából, kopogott, hogy nem-e öltözök, hogy ki tudjon jönni. Esetleg ha én már aludtam, ő még Wc-re ment mindig felébredtem mert ahogy nyitotta-zárta a szoba ajtókat felébredtem. Így is mind a ketten normális felnőttek lettünk. De azért sokkal jobb így hogy külön bejáratúak a szobák.

Nem, semmiképpen. Maximum a párommal úgy, hogy az egyik szoba a nappali, a másik a háló. Még pici gyerekkel sem lenne ez gond.

Én úgy nőttem fel, hogy közös szobánk volt tizen éves korunkig a tesómmal és csak úgy jutottunk ki a szobából, ha átmentünk a nappalin, ahol anyuék aludtak. Az volt a szerencse, hogy nem kellett átcsörtetni az egész szobán, csak a szoba csücskén, így még elment.

Most idegennel biztosan nem költöznék össze ilyen lakásba. Mindkét fél számára kellemetlen. Az egyiknek azért, mert átmásznak rajta, a másiknak azért, mert át kell másznia a másikon.

Nem, én az ilyet mindig igyekeztem elkerülni. Sok helyen laktam már, de ha az egyik szobát csak egy másikon keresztül lehet megközelíteni, az nekem nagyon nem szimpatikus, ilyen lakásba nem költöztem volna.

Most olyan lakásban lakunk (két felnőtt, egy 8 éves gyerek), ami két szobás, de a kisebbik szobának két ajtaja van. Szóval lehet az előszobából is, meg a mi szobánkból is közlekedni. Eleinte azt terveztük, hogy a közös ajtót nem fogjuk használni, és ott lesz majd a szekrény, de végül használatban maradt mindkettő. Egyelőre jó így, de hosszú távon már zavarna.

Most készülünk lakást venni, nagyobbat, három szobával. Engem nagyon zavar, hogy alig lehet olyan lakást találni, ahol minden szoba külön nyílik. Most várjuk a kistesót, és tény, hogy eleinte nem lenne gond, ha olyan lakásban laknánk, ahol egy pici szoba nyílik a nagyból, ez babaszobának tökéletes lenne, de venni nem vennék ilyen lakást, hiszen előreláthatóan jó hosszú ideig ott szeretnénk lakni. Nagyobb gyerekkel már nem laknék úgy, hogy ő a saját szobájába csak a miénken keresztül tud bejutni.

Amikor még nem volt családom, akkor laktam úgy albérletben, hogy én laktam a külső szobában, a lakótársam meg az abból nyílóban. Utáltam, fél évnél tovább nem is bírtam elviselni. Pedig nem voltunk rosszban, csak idegesített ez a mászkálás.