Adjatok ötleteket légyszi hogyan tudok kibabrálni finoman a köcsög háztulajunkkal aki felettünk lakik?
Külföldön lakunk, itt már éjfél elmúlt és most fejezte be a porszívózást amit 11 előtt kezdett el. Nem szőnyeget porszívóz hanem parkettát ami baromi hangos mert kopog, csattog rajta a porszívó. Két picivel vagyok itthon, a férjem még dolgozik, az 1 évesen 5x ébredt fel a zajra, én már felkopogtam a partvissal de nem zavartatta magát. Ezt már máskor is eljátszotta, a férjem már szólt is neki de nem érdekli. Van egy beteg gyerekük (25 éves, mentálisan sérült) aki minden este üvöltve rohangászik felettünk, pont mikor altatnám a gyerekeket. A lakással is van elég baj amit letojnak (tegnap pl. leszakadt a mosdó úgy, hogy nem is nyúltunk hozzá). Keresünk másik albérletet, de itt alig van más és nem is nagyon hirdetik, csak kiteszik az ablakba hogy kiadó. Szóval meg vagyunk lőve, mennénk de nem tudunk ők viszont az agyunkra mennek. Hú, már jobb is, hogy kiírtam magamból, annyira már nem vagyok bosszúszomjas, de azért örülnék néhány ötletnek.
Ők nagyon későn fekszenek és 11 körül kelnek, én kb. 9-10 körül fektetem a gyerekeket és 8 előtt fent vagyunk. Alattunk nem lakik senki, mellettünk viszont igen, őket azért nem szeretném nagyon bántani, szóval TV maximumra kapcsolása nem jó ötlet. Sajnos magnónk nincs, hogy a plafonhoz tegyem, van valami jobb ötletetek arra az időre ha megint visszatérne belém a kisördög?
Kutya-/vagy egyéb-szarral kend be a kilincsüket, vagy rakd bele a postaládájukba.
Vegyél egeret és ereszd rájuk.
Rendelj a nevébe 3db drága pizzát (nyilvános telefon ajánlot)
Adj fel hirdetés a nevébe.
ha még jut eszembe valami irok.
Nem inkább a "köcsög" lakóval van a baj??
Ő a saját tulajdonában van.
Ha nem teszik, akkor vegyél magadnak egy lakást máshol!!
Egyrészt...mi az hogy kuss a neve?
Érdekes, azért a "csóró tulajnak" kell a "csóró albérlő" pénze...mert ha nem lenne csóró, akkor ki nem adná a lakását másnak.
Másrészt, onnantól hogy valakinek kiadod a lakásod, vannak bizonyos együttélési szabályok. K..rva sokan elfelejtik, hogy az albérlet kiadásával ők egy SZOLGÁLTATÁST nyújtanak, és vannak bizonyos betartandó kötelezettségek.
Meg úgy alapvetően vannak bizonyos együttélési szabályok, amit normális emberek betartanak, és minimálisan figyelnek egymásra.
Azt nem értem, hogy az ilyen parasztok hogy akarnak lakást kiadni?
Nem egy hirdetést olvastam már, ahol kb azonnal közli a szabályokat, hogy kerülje a tulajt, ne zavarja, ne tv-zzen, ne vegyen levegőt, megszabja ki mikor kit hozhat fel....De persze azt elvárja, hogy irreálisan magas összegek legyenek neki kifizetve.
Jó ötlet ha elköltöztök !!
Ki akarna ilyen albisokat !
Vegyél sajátot !!! Adhatod magadnak a ratyi szolgáltatást XD
:DD
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!