Kaucióból takarítást?





Utólag nem sokat lehet tenni.
Alapesetben kiköltözéskor ki kell a lakást takarítani, a falakat fehérre lefesteni, mást nem.
Viszont most már nem tudsz semmit bizonyítani.





Átadás átvételi jegyzőkönyvben rögzítve lett a kiköltözéskor, hogy nagytakarítás szükséges? 🤔
Ha nem, akkor nem jogos a költség.
Ha igen akkor számlával igazolja és természetesen el lehet számolni a kaució terhére.





Járn neked a kaució. És hacsak nem volt a szerződésben a takarítás kikoltozes utan, ezt nem vonhatja le abból.
Viszont a gyakorlatban elég idoigenyes lenne elperelnk





Az a baj, hogy akkor kellett volna a kauciót visszakérnetek amikor még nálatok volt a kulcs. Amikor átadtátok, kimentetek, onnantól csak rajta áll, hogy mit ad vissza belőle. A célját már elérte, ki kiköltöztetek. Ha azzal tudta volna elérni, hogy átadjátok a lakást akkor visszaadta volna a pénzt.
Nem is értem hogy lehetett így kiköltözni, hogy nem rendeztétek az egészet a kulcs átadásakor.
Persze mástól is hallottam már, hogy úgy volt egyszerűbb, hogy kiköltözött, csak bedobta a kulcsot a postaládába, aztán egyezkedtek a tulajjal, hogy ez vagy az a sérülés, költség stb. Akkor a tulaj vesztette el a pénzét, mer a bérlőt már hiába kergette azzal, hogy fizesse ki a kárt amit okozott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!