A főbérlő mennyire kérheti számon rajtunk a lakás tisztaságát?
Hárman lakunk az albérletben, egyetemisták vagyunk. Kétségtelenül szokott kosz lenni a lakásban, nem vagyunk szörnyen igényesek. Viszont a főbérlő érkezése előtt mindig nagytakarítást tartunk, és rendesen lepucolunk mindent.
Legutóbbi ittjárta előtt is így volt, de elégedetlenkedett, és megkért minket, hogy takarítsunk ki ennél rendesebben. Megtörtént, áldoztunk rá egy hétvégét, vártuk az érkezését. Vasárnap 5-re ígérte, de nem jött, mert elfelejtette. Másnap rátelefonáltunk, és megkérdeztük, hogy mi van, és akkor szólt, hogy félóra múlva feljön.
Addigra persze már kicsit szöszös volt a padló, ami nagyon nem tetszett neki, és kifogásolta, hogy kihagytuk az ablakokat és a konnektorokat (valóban elfeledkeztünk erről). Most azt írta, felfogad egy takarítócéget, akik 40 ezer forintért kitakarítják a lakást, ezt pedig velünk szeretné kifizettetni.
Azt írtam válaszként, hogy nem fizetünk ilyesmiért, de ha óhajtja, az említett felületeket letakarítom, vagy ha úgy jobb neki, akkor bízza a cégre (arra a 2 napra ki akar rakni minket a lakásból), de állja ő a költségét. Írtam, hogy a kauciót azért adtuk, hogy ha valami kárt okozunk a lakásban, akkor abból fizetjük. Ilyen kárt nem okoztunk, csak nem olyan tiszta a lakás, mint ahogy szeretné (egyébként ennél koszosabb volt, amikor beköltöztünk). A bérleti szerződésben is az szerepel, hogy nekünk a maradandó károkért kell fizetnünk, ha ilyet okozunk, és ebbe a lakás tisztasága nem tartozik bele.
Más albérlőknek mi a tapasztalata, mennyire kell engedni a főbérlő tisztaságmániájának? Vagy mi a szokásjog ezzel kapcsolatban?
Bérbeadóként én is elvárom a rendszeres takarítást. Ha igénytelen akarsz lenni, akkor tartsd más lakását retkesen.
Havonta egyszer takarító megy egyébként a lakásaimat, hogy a közös tereket kitakarítsa, amit én fizetek.
Nyilván, ez nem arra van hogy a lakók mocskot hagyjanak, hanem hogy minden tisztán is maradjon.
Rögzíts mindent és pereld be a k. a.-t :D
Minek takarítócég a konnektorhoz? Nyilván ezt már előre eldöntötte. 40ezerből nyilván ad le a takarítócég neki.
Az enyém is hasonlóan idióta volt. Szó szerint semmi köze hozzá. És fogadjunk a sajat lakasaban sincs non stop akkora tisztaság. Ha megjelenik a penész vagy elkezdtek muslicásodni stb ahhoz már van köze. De ahhoz abszokut semmi h le van e torolve az ablak.
Es vegkepp nincs joga kifizettetni a takarito ceget
Helló!
A szösz a padlón nem amortizálja a lakást.
A vízkő amortizálja a csaptelepet például. Konyhát és fürdőt kell legalább kéthetente kitakarítani.
Én bele is írtam a szerződésbe.
Az ablaknak semmi baja nem lesz, ha 15 évente mossák le.
Sokan el vannak tévedve.
penész akkor alakul ki, ha hőhíd van az épületben.
Amit használnak az nem fog újnak kinézni. Ezek nem vonhatók le a kaucióból. Legalábbis törvényesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!