Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Hogy tegyük ki őket?

Hogy tegyük ki őket?

Figyelt kérdés

Albérlet témába írtam, de tulajdonképpen nem albérlőkről van szó.

Egy párnak adtuk oda használatra a vidéki házunkat. Nem kértünk érte pénzt, csak hogy tegyék rendbe (nem sokkal előtte betörtek és már jó ideje lakatlan volt) és vigyázzanak rá. És persze hogy fizessék a rezsit. Sajnos a rezsivel elmaradoztak és a szomszédok is panaszkodnak rájuk, így szóltunk hogy költözzenek el. Vagy vegyék meg a házat, ha szeretnék mert terveink szerint eladnánk. Nem hajlandóak menni. Sőt a lány megfenyegetett, hogy feljelent a navnál hogy ők albérlők és nem fizetek utánuk. Nyilván nem fizetek, mert nem bérlők, nem fizetnek semmit. A szomszédok lehet hogy őket igazolnák, ugyanis amikor beköltöztek, többen azt hitték, hogy kiadtuk a házat. Volt akinek mondtuk is, hogy csak szívességből laknak ott, de a többség ugye annyit lát, hogy hónapok óta ők laknak ott, miközben nem adtuk el nekik a házat. Sajnos papírt semmiről nem írtunk. A lakók fenyegetőznek, hogy nem tehetem ki őket, mert a törvény azt védi, aki ténylegesen ott lakik éa ott a holmija. És hogy amikor megengedtem hogy ott lakjanak, akkor lemondtam a lakás használati jogáról. Ez létezik hogy így van? Hogy nincs jogom valakit kitenni a saját tulajdonomból?


2023. febr. 12. 10:08
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
58%

a baj az, hogy birtokon belül vannak...és ez bizony az ő javukat szolgálja.

Egynlehetséges, ha mindketten elmennek a házból mondjuk dolgozni, akkor kirámolni a cuccukat az utcára, utána lezárni úgy, hogy bedeszkázod.

Természetesen fénykép legyen, nem árt ha van a kezedben tulajdoni lap is. Akkor szar ügy, ha be vannak jelentkezve állandóra..akkor te írasd ki őket.

2023. febr. 12. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:
Bejelentkezve nincsenek sehogyan.
2023. febr. 12. 17:24
 13/19 anonim ***** válasza:
100%

#11


Semmilyen javukat nem szolgálja, hiszen jogi szempontból nincsenek birtokon belül. Nincsen semmilyen jogalapjuk az ott tartózkodásra.


Fizikailag a szomszédot is kizárhatjuk a lakásából, attól még nem lesz semmilyen védelmünk, úgy kidobnak mint macskát szarni.


A tulajdonost megilleti a birtokvédelem, amennyiben jogalap nélkül megfosztják a birtoklástól, és itt pontosan ez történt a tulajdonossal.


Ellenben ha tilos önhatalommal szerzik meg a birtokot, akkor arra nem jár semmilyen védelemmel. És itt ez történt.

2023. febr. 12. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%
Bejelentkezni mondjuk nem tudom mennyire tudnak. Állandó lakcímként biztosan nem, hiszen ahhoz kell a tulajdoni lap, adásvételi szerződés. Tartózkodási helyhez is elvileg kérik a tulajdonos hozzájárulását és/vagy a szerződést ami meg nincsen.
2023. febr. 12. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
100%
Kapcsoltasd ki a villanyt,gázt,vizet.
2023. febr. 13. 06:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
Oda mész kidobod minden cuccuk és kész... Zár csere... Kivonulós riasztó felszerel. Amennyiben be mennének ennek ellenére azt már intézik ,kb 5 perc és ott is vannak
2023. febr. 14. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
100%

Volt aki egyszer ide leírta hogy tényleg a közművek kikapcsoltatása a legegyszerűbb (igaz hogy később nektek kerül pénzbe a visszakapcsoltatás), meg amit még lehet csinálni az az, hogy kihívsz egy ablakos céget akivel kiveteted az ablakot(kat), mondván hogy te vagy a tulajdonos és most ablakot akarsz cseréltetni. Csak nem kell sietni az új ablak beszerelésével. :)

Így közművek meg ablak nélkül igen zord körülmények lesznek....

2023. febr. 17. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell ablakosdiba belemenni, bemész és kibacod a cuccukat. Semmi jogalapjuk a lakásban lenni, önkenyesen is elfoglalhatták, szerződésetek nincs.
2023. febr. 22. 04:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
100%
Kapcsoltasd ki a közműveket, hamar el fognak onnan húzni.
2023. febr. 24. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!