Miért kerülik a hirdetők az ingatlanosokat?
mert az ingatlanos behúz 1 vagy 2 havi berleti díjat a közvetítésért.
És legtöbbjük semmi terhet nem vesz le a berbeado válláról, csak papagájként postást játszik a két fél között.
Nagyon ritka a jó ingatlanos (de létezik)
Én csak eladás miatt hirdettem, néhány példa az ingatlanosra:
- "az eladó pincehelyiség miatt keresem" -- nem azt árultam, tehát se képet se szöveget nem értelmez
- "területi szakértő": kérdezem reális-e az ár amit gondoltam- ő ugyan szakértő, de nem tudja, hogy milyen áron mennek az ingatlanok, meg kell majd néznie a neten (nagy cég)
-másik lelkesen beleírta, hogy teljesen elektromos hálózati felújításon esett át az ingatlan-nem történt ilyen
- volt olyan aki meg sem akarta nézni a lakást, csak adjak meg minden adatot és küldjek képeket
-megint másik hiába fotózott egyszerűen leszedte az én képeimet
Ezek után csodálkoznak, ha az ember nem akar szerződést kötni , ráadásul hiába írod oda, hogy ne keressenek állandó jelleggel zaklatják az embert
Ahogy az első is írja, feleslegesen lehúznak a bérbeadóról 1-2 havi bérleti díjat.
Annyit csinálnak csak, hogy meghirdetik a lakást/szobát, majd egyeztetnek mindkét féllel, hogy mikor lehet megnézni.
Ezt lehet ingatlanos nélkül is…
"Miért kerülik a hirdetők az ingatlanosokat?"
Nem a hirdető kerüli az ingatlanost, hanem a hirdető kéri, hogy az ingatlanos kerülje őt.
Amúgy munkatársamnak van Airbnb-s lakása amit egy időben ki is adott.
Naponta keresik ingatlanosok ezzel kapcsolatban, pedig már rég nem is hirdet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!