Pesten miért kerül egy átlagos két szobás albérlet 150ezerben? Ezek emberek normálisak egyèltalán ennyiért kiadják?
Tegyük hozzá soha nem így mentem albérletbe, hogy engem sajnálni kéne, soha a büdös életben szóba sem került az anyagi helyzetem.
Hirdetve volt amennyiért hirdetve volt én meg kifizettem. Mindig pontosan, időben.
Az megint más, hogy több év alatt nem emeltek, vagy akár el is engedtek dolgokat, mert látták, hogy én is csak egyszerű dolgozó ember vagyok, mint ők és alapból jóban voltunk.
Ráadásul az a baj, ha valaki alapból olcsón vagy szívességből adná a lakását, akkor arra jelentkezne minden egybites C kategóriás "ez megvan még" kérdésekkel, meg hogy jönne az egész pereputtyával, de nem-e lehetne hogy csak 1 hónap a kaució azt is részletre fizetné.
Sajnos akárhogy nézzük, az ár az első szűrő.
#22-25
39 éves vagyok és ha valaki rosszabb körülmények közé született mint én akkor az már kb hajléktalan volt.
Apám alkoholista kötekedő vadbarom aki elitta az árvák könnyét is. Hónap elején mindig én voltam elszalajtva kölcsönkérni rokonokhoz ami természetesen megint piára kellett. 17 éves koromban szüleim ezen körülmények miatt elváltak és anyám fizetéséből elköltöztünk hárman egy szobába, de legalább nyugalom volt.
Felajánlottam anyunak hogy abbahagyom az iskoláimat és elmegyek dolgozni de azt mondta hogy inkább vállal három műszakot, de tanuljak. Tanultam és mellette dolgoztam kisegítőként hogy a hétvégi szórakozásra ne anyutól kelljen kérnem.
Későbbiekben azt a házat ahol a szobát béreltük, hitelre megvettük.
24 éves koromra saját tehermentes lakásom és autóm lett amit a későbbiekben a férjemmel feltornásztunk háromra (kettő ki van adva).
Ha lenyugszik az ingatlan piac akkor tervezünk még ingatlanba fektetni a közeljövőben.
Mindezt egy sima érettségivel és egy velem született adottsággal sikerült elérnem vagy elérnünk. Nem örököltem és nem a férjem tolta alám a vagyont, de sokat kockáztattam érte.
Vezető beosztásban dolgozom és annyit csalódtam az emberekben életem folyamán hogy nem értem miért is kéne sajnálnom a bérlőimet.
Természetesen empatikus vagyok velük szemben de betartom a három lépés távolságot. Ha ők korrektek akkor én is az vagyok velük szemben és ezért csak egyet kell tenniük, a megállapodott időben fizetni a megállapodott díjat.
"Egy jelenlegi lakást kiadó sem fogja azt mondani, hogy ja, ő amúgy sajnálja a bérelni kényszerülőket és bárcsak azok is megengedhetnék a lakást."
Ebbe a mondatba amúgy belekötnék.
Attól, hogy valaki kiad lakást, még tisztában van vele, hogy ez drága dolog.
Attól, hogy valaki kiad lakást, még ugyanúgy ember, és nem egy gonosz törpe.
Miért ne mondhatná egy lakás tulajdonos, hogy sajnálja a bérlőket?
Miért ne láthatná, hogy mennyire nehéz a lakás vásárlás?
Hiszen ő maga is végigment nagy valószínűséggel ezen az úton.
Viszont ettől még az üzlet az üzlet marad.
#27
Én magam is Bécsben dolgozom, és megismertem már egy rakás embert köztük rengeteg magyart akik kint laknak.
Legtöbben 1300-1700 nettót keresnek ebben a tartományban, nyilván nem komolyabb szakmában, de a legtöbb ember nem is feltétlen ebben van pláne magyar pl.
Aki nem valami koszos lyukban vagy koli szobában lakik az minimum 35-40 nm re jut legalább 700 euro lakhatás. Aki kicsit igényesebben lakik ott már simán 900-1000 euró.
Szerintem ne az ostoba átlag számokból indulj ki, menj fel nézni albikat meg melókat és rájössz.
Kollégám párja önkormányzatnál van irodában 2000 bruttóért.
Szóval ha nem valami mini szarban élsz, akkor bizony keményebb falat a lakhatás jóval kint. Autód meg ne is legyen... Mert az meg aztán pláne.
Oké látom veled is kár beszélgetni.
Szeretem mikor olyanok próbálnak okoskodni akiknek fingjuk nincsen más országról olyannak aki évek óta ott van... De hát erről szól az ország java, okoskodás, megmondás közben a valóság meg sehol.
Akkor tudd jobban ember, hajrá. Az internet jobb, mint a valóság persze.
Rohadt drága, de nyilván mindig lesz, aki kiveszi. Sőt, többért is kivennék, hiszen aki nem olyan szerencsés, hogy örökölt ő is, annak is kell lakni valahol. És inkább nem eazik, nem szórakozok, vegetál, de a lakhatás a legfontosabb nyilván. Ez használják ki azok, akik megörökölték a nagyi lakását.
Amúgy az a 15 éves megtérülés sem épp úgy van, hiszen sok lakás örökölt. A mama lakott benne már 40 évet, szóval bőven megtérült. Nehogy már a bérlőtől várjuk, hogy kifizesse a lakást .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!