Pesten miért kerül egy átlagos két szobás albérlet 150ezerben? Ezek emberek normálisak egyèltalán ennyiért kiadják?
Hagyjuk már ezt az állandó okoskodást a megtérülésről.
A kiadó lakások 90%-a egy lefingott putri, amihez öröklés útján jut a tulajdonos és egy fillért nem költ rá, csak a pénzt akarja kivenni belőle.
Amit valóban befektetők adnak ki, azok 180 ezer Ft.-nál kezdődnek.
40-50 millios lakassal nem akar annyit keresni mint a videki lakassal ami ugyan akkora de 20 millio az ara. Ezert dragabb pesten az alberlet.
Lenyegtelen hogy mikor vette es mennyiert, lehet hogy ingyen kapta a szuleitol.
4. Alapból minek kéne megtérülnie, ha a lakás alapból ér 30 misit, később mégtöbbet, ergo ha nem is adja ki még akkor is nyer rajta később.
Ez nem csak pesten van így egy 2 szobás szépen felújítva Debrecenben is ennyi ha nem több.
Pont, hogy még a kiadott ára megfizethető és bár magas, de nem vészes.
Ellenben, ha megvennéd tulajdonban, na az az igazán magas, és sok esetben megfizethetetlen.
Mi fiatalok már nem igen fogunk saját házat meg lakást venni magunknak, vagy még éppen hogy tudunk óriási hitellel. Ez a szomorú.
Nem az, hogy a fizetés felét leszedi a lakhatás.
Hanem, hogy az életed háromnegyedét a saját...
Szerintem egyre magasabbak az igényeid.
https://www.gyakorikerdesek.hu/otthon__alberlet__11655349-va..
Szombaton még az egy szobásért sokaltad a 110 ezret, jövő héten sokalni fogod a 180 ezret egy budai társasért és felkészül rózsadomb :)
A kérdező jól megkapta a magáét, mintha a kérdés teljesen értelmetlen lenne, pedig tényleg rohadt drágák az albérletek!
De, hogy válaszoljak is:
1, mert a fizetőképes kereslet és a kínálat mindenkori viszonya határozza meg az aktuális bérleti díjakat.
2, igen, ezek az emberek éppúgy normálisak, mint a többi, kiadó lakással nem rendelkező ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!