Nem teljesül a feltétel, mit tegyek?
Két hónapja albérletbe költöztem, közjegyzői szerződés is volt, egy évre írtunk alá.
Az első két hétben nem tudtam beköltözni (természetesen a bérleti díj teljes hónapra került kifizetésre) , egyrészt munka miatt, másrészt bérelnem kellett költöztető autót, illetve a segítséget is meg kellett szerveznem. Beköltözés után vettem észre, hogy fürdés közben sokszor leáll, vagy el sem indul a bojler, ami gázzal megy. Ezt jeleztem a tulajdonosnak, adott egy telefonszámot, hogy kit hívjunk, mert az illető jó ismerőse, szerelő. Fel is hívtam a szerelőt, sajnos teljesen be volt táblázva munkával, legkorábban két hét múlva tudna jönni, mert valószínűleg nagyobb munka lesz a bojlerrel. Oké, ezt benyeltem, holott nem tudtam rendeltetésszerűen használni a fürdőt. A szerelő nem ért máig sem ide, mondván zárva van az alkatrészes bolt.
Legszívesebben felmondanám a szerződést, de a közjegyzői szerződés csak arra tér ki, hogy kötelességem egy évig fizetni a havi bérleti díjat. Van sima szerződés is, amiben a tulajdonosnak biztosítani kell a berendezések megfelelő működését.
Mit csináljak?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Beszélj a tulajjal!
Mondd meg neki, hogy ez így nem állapot. Intézze el a javítást egy héten belül, különben kiköltözöl.
Ha nem megy bele, írd meg neki tertivevenyes levélben.
Ha meg nem sikerül az adott időn belül a javítás, mondd fel a szerződést.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

A feltételek nem teljesülése esetén felmondhatod a szerződést, de mivel közokiratba foglaltátok, közokiratban is fel kell mondani. És ez nem pikpakk.
Ha csak ez a bojler gondod van, miért nem a megoldásra törekedsz, miért nem a tulajdonossal beszélsz? Szerintem ő rég azt hiszi meg van javitva. Néma gyereknek...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
6: Lényegtelen, az ő dolga, hogy legyen melegvíz, te ezért fizetsz neki bérleti díjat.
Döntsd el, hogy megoldod egyedül és benyújtod neki a javításról a számlát, vagy más bajod is van ott és inkább felmondod a lakást.
És ezt hogyan kell elképzelni?
Keresek másik szerelőt. Kijön, megcsinálja. Fizetni kell. És én fizessek? Oké. A számlát ha odaadom a tulajnak, ő kifizeti? És ha nem? Mert nem az ő szereplője csinálta meg, aki nyilván számla nélkül, jóval olcsóbban csinálta volna meg...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Úgy kell csinálni hogy először is beszélsz a tulajjal, hogy 3 hete nincs melegviz mert a szerelője csak halogat, ezért te nem bánod hogyan, de ha ezen a héten nem lesz melegviz, felmondasz. Mert nem erről volt szó, mellesleg a tulaj felelőssége hogy minden rendeltetésszerűen működjön.
Megemlitheted hogy szivesen segitesz abban hogy keresel egy másik szerelőt, a számla kifizetése pedig kétféleképpen történhet: kifizeted, a következő lakbérfizetésnél pedig ennyivel kevesebbet adsz. Ő fogja kifizetni a helyszinen.
Legyél határozott, de ne bunkó, érezze hogy ez egy ultimátum.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!