Mennyi ideig voltatok vagy vagytok albérletben? Otthonos számotokra?
Sziasztok.
Érdeklőnék, hogy akik albérletbe mentek azok mennyi ideje vannak ott? Mennyire otthonos számotokra, hogy mégsem a tiétek a lakás de albérlet mellett döntöttetek? Egyedül vagy párral vagytok? Miket engedhettek meg ott magatoknak pl.festés, szögelés, kisállat? Sok nem engedi de valahol csak lehet nem?
Én 5 évig laktam albérletben Budapesten és rossz tapasztalataim vannak. Mindig csak szobát béreltem másokkal. Soha nem tudtam egyik helyen sem otthon érezni magam, pedig 4 helyen megfordultam. Ma Magyarországon nem úgy viszonyulnak a tulajdonosok a bérlőkhöz, mint egyenlő üzleti partner, hanem mintha valami megtűrt személy lennél vagy ő lenne a főnököd. Főbérlővel ne lakj együtt soha. Az egyik tisztaságmániás, a másik szerint túl nagy a füst, ha főzöl, szóval egyél étteremben kétszer annyiért. A harmadiknak az fájt, hogy vizes lett a padló zuhanyzáskor, de egy nyomorult függönyt nem akaródzott neki venni. Valami nyűgje, baja mindnek volt. Az ilyen "apróságok" megkeserítik az ember életét, és ellehetetlenítik a privátszférát, otthon érzését.
A baj az, hogy nem válogathatsz, és ezt jó magyar módra ki is használják. A szerződéseket persze kamuból megírják, mert kivétel nélkül az összes feketézik, de arra azért ügyelnek, hogy az kizárólag őket védje. Itthon nincs szabályozva ez a rendszer és ez a bérlő-tulajdonos kapcsoltra nagyon is rányomja a bélyegét.
En kulfoldon laktam alberletben a felesegemmel 2 evig. Egy kis lakast bereltunk ami egy ceg tulajdona es az osszes lakas abban a tombben berlakas.
Nem ereztuk otthonosnak es nem volt megengedve a festes, furas. Kepeket kis szoggel lehetett felrakni, azert nem szoltak. Mondtam is a felesegemnek hogy ne nagyon tendezkedjen be mert nem tervezzuk hosszu tavon itt 😀
A zaj volt a legnagyobb baj ami a szomszedtol jott na es persze az ár. Vegulis ha valami elromlott akkor jottek es megcsinaltak pl volt dugulas, egyik lampat kellett cserelniuk.
Tavaly vettunk sajat hazat. Mar nincs zaj a szomszedbol ilyenek mint lepkedes, szex, tv, porszivo es a hitel torlesztoje kevesebb mint az apartman berlese es meg nagyobb is a haz 😎
10 éve lakok albérletben. Laktam vidéken, Pesten, Londonban, sok helyen. Volt, hogy párommal laktam, volt, hogy egy pici fél szobát bérletem, volt, hogy saját lakásom volt külön nappalival egyedül.na az volt a legjobb, de nem húztam sokáig, túl drága volt.
Sokszor költöztem, sosem éreztem úgy magam, hogy itt hosszú évekig el leszek.
A mostani szobámba épp nemrég költöztem be, de itt se ragadok le örökre az biztos. Bár egyelőre szeretem, kertes házban van, de van saját fürdőm, a konyha és a nappali közös és elég nagy ház, és modern felszerelt. Nekem most az a lényeg, hogy nagyon szép nyugis helyen van, és közel a munka. Nem kell metróznom meg buszoznom
Kicsivel több mint egy éve bérelek szobát.
Nem mondanám otthonosnak, mert mivel lakótársam van, és a lakás eleve a tulajé, így nem érzem magam igazán szabadnak.
Festést van hogy emlegeti a tulaj, de biztos nem fogom, ami pénzt tudok félrerakok hogy egyszer összejöjjön az önerő és vehessek lakást :D
Kisállat valószínűleg nem lehetne, de itt nem is tartanék.
Én többször laktam albérletben. Az első, kb 40 éve olyan volt, hogy télen befagyott a víz a pohárba, ha este 1-kor már nem tudtam a derékig érő hóban hátraverekedni magam az olajos hordóig. Később fiatal házasként is albérletben kezdtünk. Aztán sok évre rá, 10 éve, szintén albérletben latunk, de az már külföldön volt.
Egy biztos; albérletben csak LAKNI lehet, ÉLNI nem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!