Tulajok közül most hányan szembesülnek azzal, hogy
csökkentést kérnek a bérlők, vagy nem tudják az
ingatlant kiadni?
Figyelt kérdés
Csak abból indulok ki, hogy a járvány miatt felmondtam a szobát, amit közel egy éve béreltem. Már kétszer meg lett hirdetve, először eredeti áron, mert 5 jelentkező közül egy sem jutott el oda, hogy megnézze a szobát. Most 15-öt engedtünk, így 60 a szoba, de volt összesen 2db jelentkező. Elég siralmas, bár horror árakon mozgott a piac is sajnos ezidáig ez tény. Budapesti legalábbis. Egy másik lakótársam is felmondta a szobát, ő is hazaköltözik home office-ba mint én, és azt látom, ez a tendencia most még ki tudja meddig.
Szabad piac van. Ha nem engednek az arbol akkor az emberek elkoltoznek egy olcsobb helyre.
Ha koti oket a szerzodes de nem tudnak fizetni akkor onkent kikoltoznek ha tudnak szerzodest bontani vagy maradnak es nem tudjak oket kilakoltatni, tehat ingyen fognak ott lakni.
2020. ápr. 6. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
2/23 anonim válasza:
Hát nem tudom, én 75 ezret egy szobáért biztos nem adnék még normál helyzetben sem. Járvány van most, úgyhogy pláne érthető, hogy az emberek a megszokottnál is jobban spórolnak, inkább hazaköltöznek, ha tehetik, olcsóbb helyet keresnek, lakótársakat stb.
2020. ápr. 6. 02:33
Hasznos számodra ez a válasz?
3/23 anonim válasza:
Most azt hiszik a bérlők hogy ők diktálnak.
De egyszer helyreáll a rend, és be lesz hozva az elmaradt bevétel egy emeléssel.
Viszont most így kiderült hogy egy hetes leállás után már mindenki felrúgja a megállapodást, így biztos lehetsz abban hogy szigorodnak a feltételek majd, pl. minimum 2 havi kaució, stb...
2020. ápr. 6. 07:03
Hasznos számodra ez a válasz?
4/23 anonim válasza:
Attól függ, hol...
Mucsajrecsegén biztos más a helyzet, itt Bp nincs para.
2020. ápr. 6. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
5/23 anonim válasza:
Én még szerencsésnek mondhatom magam,mert belvárosban bérlek 50plusz rezsiért lakást.Ezt ki tudom fizetni a fizetésemből.De ha költözni kellene,meg lennék lőve,de ebben a helyzetben ezen biztos nem gondolkodik a tulaj.Az egekben voltak már az árak,ez a helyzet legalább lejjebb viszi az irreális elvárásokat,örülhetnek ha ki tudnak adni valamit.Sokaknak megszűnt a munkája,stb.,nem sok ember van aki ki tud most fizetni 2-3 havi kauciót a 100plusz rezsis 1szobás lakásra.Itt nálam ennyinél kezdődnek az 1szobások.
2020. ápr. 6. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
6/23 anonim válasza:
#3 ez nem így működik, mivel a rend valószínűleg nem fog helyreállni. 12 éve nem volt válság, ami szinte rekordidőnek számít, most be fogják lobbantani, akinek érdeke, akkor is ha a gazdaság kikecmergett volna. Ha jön a 7 szűk esztendő, akkor nem fog helyreállni az albérleti piac.
2020. ápr. 6. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
7/23 anonim válasza:
Szerintem még annyira nem dőlt be a piac
2020. ápr. 6. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
8/23 anonim válasza:
08:13 igazad van, még előtte vagyunk a nagy árcsökkenésnek
2020. ápr. 6. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
9/23 A kérdező kommentje:
Be lesz hozva emeléssel? Majd helyreáll a rend? A Még nem dőlt be annyir a piac? :D Hol élnek egyesek itt komolyan?
Egy hónapja egy háromszobás lakást 240-300 között lehetett kiadni. Most örülnek, ha 140-160 között elmegy. Kisgarzonok szinte már a korábbi szobaárakra mentek le, 90-ért is láttam már. Miről beszéltek itt egyesek? Iganis megszívták a tulajok, és ez nem fog visszaállni egyhamar, erre mérget lehet venni. Nincs 2-3 hónap, meg fél év, itt legalább évekről beszélünk.
2020. ápr. 6. 13:41
10/23 anonim válasza:
Újpesti kétszobás panelomat 120 ezerért adom ki szerződéssel. Július 31-én jár le. Kérdeztem a bérlőket, hogy szeretnének e maradni és hosszabbítani szeretnének. Ha mégsem akkor majd az egyetemisták kiveszik. Nem látom olyan sötéten a helyzetet, szerintem max 10-20%-os csökkenés lehet de az is csak a szerződések lejárta után.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!