Lakcímkártya kiváltásához /tartózkodási hely, albérlet/ szükség van-e a tulajdonos/főbérlő/ igazolásához, és hogyan leplezhető le a csalás?
A lakcímbejelentő lapot alá kell írnia, szóval szükség.
Elvileg megcsinálják szerződés alapján is aláírás nélkül, de lehet ez csak itteni pletyka, tőlem még sose kértek szerződést, az viszont első kérdés volt, hogy aláírt lakcímbejelentő van-e.
Csalás alatt nem tudom, mit értesz, a tulaj kérhet tájékoztatást, hogy ki van bejelentve a lakásába, szóval kiderítheti, ha a tudta nélkül jelentkeztek be.
Jogszabály szerint elég a szerződés, a tulajdonos nem tilthatja meg, hogy a bérlő lakcímet létesítsen a bérleményben. Nem is lenne miért, mert a lakcímhez nem fűződik olyan joghatás, ami neki hátrányos lenne. (Pl. a közhiedelemmel ellentétben ugyanúgy ki lehet rakni a bejelentkezett személyt is, mint aki nincs bejelentkezve) Ellenben a bérlőnek joga és érdeke fűződik ahhoz, hogy a tényleges lakóhelyén járjon a gyereke óvodába/iskolába, ügyet intézhessen, orvoshoz járhasson, illetve szavazhasson. Mivel nincs érdekütközés, viszont a bérlő érdeke erős, így a jogszabály elfogadja, ha valaki igazolja, hogy jogszerűen lakik az adott helyen - ezért kell a szerződés.
A "csalás" alatt nem tudom, mit értesz, de a tulaj bármikor lekérdezheti, kik vannak bejelentve, és aki nem lakik ott ténylegesen, annak lakcíme fiktiváltatható egy viszonylag egyszerű eljárással.
"Csalás alatt nem tudom, mit értesz, a tulaj kérhet tájékoztatást, hogy ki van bejelentve a lakásába, szóval kiderítheti, ha a tudta nélkül jelentkeztek be."
Az önmagában nem csalás, ha a tudta nélkül jelentkezel be. De pl. ha a lakcímbejelentőt más nevében aláírod, azt már nevezhetjük csalásnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!