Csak szerintem nehéz 3 embernek kijönni egy lakótársi közösségben?
Nekem az a tapasztalatom, hogy egy 3 fős albérletben elég gyakoriak a konfliktusok, vagy legalábbis az történik, hogy a 3 főből 2 jobban kijön a egymással, a harmadik meg valahogy kiszorul. Ahol páros számú lakó lakik, ott viszonylag könnyebb a helyzet, pl. 2-2 főre szakad a társaság, és senkinek sincs hiányérzéte, hogy senkivel se jön ki jobban.
Vagy olyan is van, hogy senki nem beszél senkivel. Vagy, hogy az egyik fő mindkettővel kijön, de a másik kettő egymással nem. Elég gázosak ezek a háromszögek, ritkább az a helyzet, amikor hárman nagyon jól kijönnek, legalábbis én ilyet ritkán tapasztaltam. Meg úgy általánosságban sokan nem amiatt albiznak, mert nem vennék fel őket koliba, hanem mert ott is 3-an, 4-en laknak egy szobában (jobb esetben, rosszabb helyzetben 5-10 fő lakik egy szobában), és nekik kell a privát tér, abszolút nem akarnak máshoz igazodni, stb.
Nekem is kell tér, de nekem nem mindegy, hogy egymás mellett lakunk, vagy együtt élünk. Mert az együttélésnek vannak szabályai, az egymás mellett éléskor meg mindenki azt csinál, amit akar, kis túlzással. Egy ilyen hármasból én már eljöttem egyszer, különböző életvitelű embereknek nem kell egymással erőltetni, azt gondolom.
Most a mi hármasunkból megy el az egyik lány, mert nem tudott összebarátkozni velünk, és jobbnak láttuk nem forszírozni ezt a dolgot, neki se akarunk rosszat ezzel, mert a barátkozást erőltetni nem lehet, idősebb nálunk, más életszakaszban van, semmi közös nincs bennünk.
És igen, írtam már ki kérdéseket velük kapcsolatban, de még mindig foglalkoztat a dolog, másoknak milyen tapasztalatai vannak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Alapvetően teljesen rosszul és fordítva gondolkodsz.
"nekem nem mindegy, hogy egymás mellett lakunk, vagy együtt élünk"
Együtt élni a pasiddal vagy a családoddal fogsz. Albérletben MINDIG egymás mellett élés van, és ez a normális. Az alapvető szabályokat le kell fektetni és betartani (takarítás, tisztasági eszközök vásárlása, közös helyiségek használata, stb.), és ennyi. Lehetsz jóban a lakótársaddal, ahogy társasházban is lehetsz jóban a szomszéddal, ha összefuttok, még arra is megkérheted, hogy locsolja meg a virágodat, ha elutazol, de ettől még szomszédok maradtok, nem lesztek öribarik.
Albérlet forma ugyanez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!