Mi van akkor ha a főbérlő meghall nincsenek leszármazottjai így a lakását az egyház örökli?
A kérdés, hogy KB.: mennyi idő után lakoltatják ki a bérlőket?
Tudom érdekes kérdés de még nem találkozott egyik ismerősöm sem ezzel a jelenséggel.
Az elhunyt csak használatra kapta a lakást,tulajdon jogot nem kapott hozzá . Független attól hány évig is lakott bent . Így arról sem rendelkezhetett,hogy halála után kit illet ez a lakás. .
Így a lakással az rendelkezhet aki az elhunynak is kiadta,aki a tulajdonos ,akinek a neve be van jegyezve a Föld hivatalban .
Nincs ebben semmi érdekesség ,tiszta ügy .
11! Ne kavarj!
A tulajdonos hunyt el! Az örökös az egyház (és az állam) ahogy írták.
10: Nem, a polgármesteri hivatalban a hagyatéki ügyintéző lefolytatja a hagyatéki eljárást pár hónapon belül. És akkor rendeződnek a tulajdoni viszonyok, mert 30%-ban nem a végrendelet szerinti örökös van, hanem a törvényes öröklési rend szerinti örökös. Megpróbálnak leszármazót keresni, és végső sorban hoznak majd egy határozatot. A bérlő mivel érdekelt ennek kimenetelében, tartsa a kapcsolatot az örökössel és a hagyatéki ügyintézővel!
Mire megvan a határozat, meglesz az is, kik a tulajok.
Lehet, hogy több örökösnek kell majd megegyeznie, mi legyen a lakással.
Akár el is adhatják a lakást bérlőstül, és akkor az új tulaj dönt a lakásról. Én ezt a verziót tartom a legvalószínűbbnek.
A bérlő mit szeretne? Maradni minél tovább?
Igen maradni, ezekkel a feltételekkel amivel most is.
Azért válaszokat várok még, hátha került már valaki ilyen helyzetbe és tud okosat írni.
Eddigi válaszokat is köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!