Isten hiánya a Római Katolikus Egyházban?
XVI. Benedek expápa nyílt levélben írta meg álláspontját arról, hogy miért van annyi szexuális abúzus az egyházon belül. A 2013-ban visszavonult egyházfő az 1960-as évek szexuális forradalmát hibáztatja, szerinte amiatt alakultak ki homoszexuális "klikkek" az egyházon belül,írja a BBC.
XVI. Benedek a Klerusblatt című német katolikus lap által közölt írásában úgy véli, a pedofília nem volt "akut" a 80-as évek végéig, és "Isten hiánya" okozta a jelenséget. Az egyetlen megoldás erre, hogy engedelmeskedünk és imádjuk urunkat, Jézus Krisztust.
Egy Katolikus Egyház által készíttetett felmérés szerint Németországban a 2. világháború óta több mint 1700 felszentelt katolikus pap rontott meg több mint 3700 többségében kisfiú áldozatot szexuálisan.
Szerintetek tényleg Isten hiánya van a Római Katolikus Egyházban? Hogy alakulhatott ki?
"Bocsánat, nem tudom a szakrális nevét a tárgynak, ahol tartják az istenüket."
Kis hazug :)
De, pontosan tudod te, csak egyszerűen szeretsz mások (különösen ha katolikusok) hitén gyalázkodni és gúnyolódni.
javítás: Gyeorge Pell bíboros, a Vatikán pénztárnoka végül 6 év letöltendőt kapott 2 kórista kisfiú megerőszakolásáért (a minimum 44 hónap az a tettei tárgyalásának korábbi szakaszában volt).
A bíboros úr által megerőszakolt kisfiúk édesanyja is úgy gondolja, hogy a katolikus szakrális liturgia az jó? Vagy ú is úgy gondolja, mint Benedek pápa, és Ferenc pápa, hogy néhol "Isten hiánya" van, néhol kevés az "Isten Szava"?
Gúnyolódhatsz Istenen, nevezheted Krisztust fürdőruhás alaknak, de figyelmedbe ajánlom az erre vonatkozó EU-s irányelvet:
„…az általános követelmény, ami a 9. cikkben garantált jogok békés gyakorlását biztosítja azoknak, akik ilyen hiteket vallanak, beleértve azt a kötelességet, hogy a lehető legnagyobb mértékben elkerüljék az istentisztelet tárgyára nézve indokolatlanul sértő és profán megnyilvánulást. Amikor az ilyen megnyilvánulások túllépik a mások vallási meggyőződésének kritikus tagadásának határát, és feltehetően vallási intoleranciára sarkallnak, például abban az esetben, ha egy vallásos tiszteletben álló tárgyat/személyt nem helyénvaló, mi több, gyalázkodó támadás ér, az állam törvényesen úgy tekinthet erre, mint ami összeférhetetlen a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságának méltánylásával, és arányos mértékű korlátozó intézkedéseket hozhat.”
Ennek szellemében istengyalázó hozzászólásodat jelentettem, majd meglátjuk mennyire tartja be ez az oldal az EU-s irányelveket.
Hú főnök ne told túl!
Tudod vannak ám jogaik azoknak is, akik nem hisznek istenben! Ha egy istenhívő mondhatja rájuk, hogy pogányok és pokolra jutnak, bűnösök, akkor azt hiszen az ateisták is szidhatják az istent, meg a vallást!
Nyilván elméleti a kérdés, nem tudhatjuk, hogy a megrontott gyermekek édesanyjai mit gondolnak, legyenek azok George Pell bíboros áldozatai, vagy a németországi papokéi.
Mivel bármelyik katolikus szülő gyermekével előfordulhat ez az eset, hogy a plébános-érsek-bíboros megrontja szexuálisan a gyermekét, különösen a jóhiszemű szülők fel nem készített gyermekei vannak nagyobb veszélyben, te mit gondolnál, mit tennél?
Kikérdezed a katolikus nyári tábor után, hogy mi történt a "katolikus szakrális liturgián" túl?
Hogyan lehet ezekre egyáltalán a gyermekeket felkészíteni?
Tudod kisfiam, a pap bácsi szent ember, de van köztük gazember is, ha a gatyádban turkál, azonnal hívd a rendőrséget!?
Eleve egy ellentétet kell neki elmagyarázni, a klérus szent elhívatása és hivatástudata és a gyakorlati viselkedésük között.
Neki nincs rendes családja, veszélyes ember! Vagy: Isten beárnyékolja, védelmezi, stb. kisfiam, a pap bácsiban mindig bízhatsz, ő a javadat akarja, szeret téged!
"Szerintetek tényleg Isten hiánya van a Római Katolikus Egyházban?" -igen, de a fentebb említett megoldás NEM a megoldás
"Hogy alakulhatott ki?"- iskolai történelemkönyv, aztán ismeretek bővítése szándékából egyháztörténelem tankönyv, aztán blog olvasás a kitalált történelemről...
"Hogyan lehet ezekre egyáltalán a gyermekeket felkészíteni?"- úgy ahogy a gyerekeket ajánlott felkészíteni a pedagógusok, szomszédok, akár rokonok által elkövetett visszaélésekre; ne mond hogy ilyen nincs !
Kérdezném, hogy haldoklóba miért rugdosol ? Szerinted ez etikus ?
A kereszténység erőteljes visszaszorulóban van. Bár sokan visszaélnek a nevével, felhasználják azt, de más tartalommal.
"Tudod vannak ám jogaik azoknak is, akik nem hisznek istenben! Ha egy istenhívő mondhatja rájuk, hogy pogányok és pokolra jutnak, bűnösök, akkor azt hiszen az ateisták is szidhatják az istent, meg a vallást!"
Sehol sem állítottam, hogy nem lehet kritikát megfogalmazni, vagy Isten létét tagadni. De ezt normális módon is meglehet tenni. Nem úgy, ahogy a kérdező alpári módon gúnyolódott és gyalázkodott Krisztuson, mely hozzászólását már szerencsére törölték.
Én egyébként soha nem írok olyasmit, hogy az összes ateista pogány és pokolra jut. Ilyet legfeljebb a szélsőséges fundamentalista hívőktől olvashatsz, akik előszeretettel ítélkeznek másokon. Ugyanúgy elítélem, mint most a kérdezőt, aki Krisztuson gúnyolódott egészen alpári stílusban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!