Mi oka lehetett Istennek, hogy nem teremtett eleve egy hibák nélküli világot?

Szíve joga bárkinek haszontalannak nyilvánítani egy választ, de akik lepontoztak, azok bővebben is megmagyaráznák, miért tették?

Nem értem ugyanis, hogy egy tökéletes világban hogyan létezhet a sátán, vagy talán úgy gondolják, hogy akkor tökéletes, ha létezik a rossz is?

Akkor a túlvilág aligha tökéletes, mert ott csak egyoldalúan a jó van majd állítólag jelen.

Azt sem értem, honnan veszik ezt a tökéletességet, hiszen ennek semmi nyoma.

Isten is csupán annyit mond, illetve a Biblia egy esetben, hogy 'látá Isten, hogy ez igen jó'

vagyis szó sincs tökéletesről, csak jóról.

Azt is csak egyszer mondja tudtommal, lehet, hogy a többi esetben nem látta jónak a teremtés más részleteit.

"honnan veszik ezt a tökéletességet"

Onnan, hogy ez egy tökéletes isten, aki nem engedheti meg magának, hogy valami elromló dolgot teremtsen.

Honnan veszed azt, hogy Isten tökéletes?

Mi támasztja alá?

Semmi.

De ez a keresztény vallás lényege. Alaptétel.

24-25 tkp nem, és a "tökéletes" sem jó kifejezés- mert akkor felette állóként állapítom meg, hozok ítéletet felette.

per definitionem: De Omniscientia, Omnipotentia Et Aeternitate Essentiae Divinae

- tehát nem minősít, hanem egy olyan állapotra utal a "mindentudó-mindenható" amely azt fejezi ki, teljesen szabad, hogy nem állíthat korlátot senki/semmi- mert akkor az nagyobb. Az ontológiai istenérveknél látjuk, hogy a legnagyobb, ami elképzelhető - ha nagyobbat tudok elképzelni: akkor az Az.

Nem is lehet mást mondanunk az Abszolútumról:Van. Talán érdekes, hogy szentiratokban így határozza meg magát: Vagyok. Ez az egyéni szellemi úton egy nagyon fontos dolog. Amikor úgy beszélek, az Abszolútumról, hogy ilyen-olyan, rossz-jó stb. addig nekem, mint alanynak: Tárgy. Alanyi-tárgyi dichotómiában. Azonban az embernek vannak nagyszerű élményei, amikor tudatállapota felette van alanyi-tárgyi dichotómiának: Egy. Az ihlet, az intuíció, a halál rohamai, a szexuálunió - nem kettősségben van. Misztikus unió. Ennek a lényegét nem tudjuk kimondani- ez átélésben létezik, saját tapasztaltban, és költők, ihletett műalkotások fényében, ragyogásában átéljük.

Kedves 26!

Te ugyanúgy megítéled Istent, ahogy a 25. válaszoló teszi, amikor ilyen, olyan formában minősíted, illetve a jellemzőit magyarázod, csak nem veszed észre, de sajnos a saját magyarázatoddal cáfolod a saját érveidet, hiszen te ugyanúgy nem lehetsz Isten fölött, ahogy a másik válaszoló sem, aki szerint tökéletes, de nincs annyi esze, hogy megértse, azzal, hogy minősíti Istent, eleve tökéletlenné tette.

Remélem te azért felfogod ezt, ha a másik válaszban megláttad azt, hogy nem lehet Istent tökéletesnek nevezni, mert akkor mát nem az.

értem. Azzal,hogy nincs aki korlátozná- azzal talán nem minősítem, csak megállapítok egy tényt. De amit írtam, annak a lényege az, hogy saját magadban hogy éled át ezt a kérdést. Mert lehet fórumokon, szószékeken, pártgyűléseken, katedrákon, piacon mindenfélét kijelenteni, késhegyre menően vitázni, lehet egymást ölni/alázni/megszégyeníteni/bántani/ dicsérni/magasztalni: a lényegen SEMMIT nem fog változtatni, a lényeget nem érinti. Az ember ott áll a halál kapujában (vagy más fent említett intuitív helyzetben) és rádöbben tévutaira, fölösleges kanyarjaira, eltékozolt életére. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre.

A tékozló fiú. A nagy műalkotásokban megérintheti az ember a lényeget - ez a katarzis, amely az ihlettel szolidáris, hisz azon a tudatállapotban van a befogadó, mint az ihletett,ezért jöhet létre a hatás.

"Haza akartam, hazajutni végül,

ahogy megjött ő is a Bibliában.

Irtóztató árnyam az udvaron.

Törődött csönd, öreg szülők a házban.

S már jönnek is, már hívnak is, szegények

már sírnak is, ölelnek botladozva.

Visszafogad az ősi rend.

Kikönyöklök a szeles csillagokra – "

vagy

"Oszlik lelkemnek barna gyásza:

Nagy, fehér fényben jön az Isten,

Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,

De Nap-szemét nagy szánalommal

Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök,

Ő járt, az Isten, járt előttem,

Kivonta kardját, megelőzött.

Hallom, ahogy lelkemben lépked

S az ő bús "Ádám hol vagy?"-ára

Felelnek hangos szívverések.

Szívemben már őt megtaláltam,

Megtaláltam és megöleltem

S egyek leszünk mi a halálban."