A II. Vatikáni Zsinat tényleg gyülöletkeltő az ateista emberekkel szemben?

Ez megítélás kérdése. Szerintem igen.

" A II. Vatikáni Zsinat GAUDIUM ET SPES

Az Egyház magatartása az ateizmussal szemben

21. Az Egyház, hűségesen Istenhez és az emberhez, nem tehet mást, mint hogy fájdalommal, de teljes határozottsággal elítélje, miként korábban is tettexxiii ezeket az ártalmas tanításokat és cselekedeteket, melyek ellentmondanak az értelemnek és az általános emberi tapasztalatnak, az embert pedig megfosztják veleszületett méltóságától."

[link] olikus.hu/zsinat/gs. html

Milyen változásokat hozott a zsinat az egyházba? Ez a kérdés még mindig időszerű, mivel a II. Vatikánum és következményei mindmáig széles körben vitatottak.

’Igazság más vallásokban’

Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy XXIII. János pápa változásokat akart. Olyan teológusokat hívtak meg szakértőként a Vatikáni Zsinatra, akiknek avantgárd eszméit néhány évvel azelőtt még elítélték. Ortodox és protestáns egyházi méltóságokat szintén meghívtak megfigyelőnek.

Ez az új hozzáállás gyökeres változásokat eredményezett a lelkiismereti és vallásszabadság kérdésében. Évszázadokig az egyház határozottan elítélte ezeket az eszméket; XVI. Gergely, egy XIX. századi pápa még „bolondságnak” is minősítette azokat. Mégis, 1964-ben a zsinat nagy többséggel elfogadott egy rendelkezést, elismerve, hogy minden embernek joga van megválasztani a saját vallását. Ez többet jelentett a tiszta és egyszerű szabadságnál, ahogyan ezt a Notre Histoire című folyóirat magyarázta: „Ettől a pillanattól kezdve beismerték, hogy más vallásokban is található némi igazság.”

A II. Vatikánum után az egyház folytatta szabadabb elvű politikáját más vallások felé. Ezt szemléltetve II. János Pál pápa látogatásokat tett II. Hasszán marokkói királynál, egy muszlim szellemi vezetőnél. Egy protestáns templomot és egy zsinagógát is meglátogatott Rómában. Sok katolikus emlékezik az 1986-os assisi találkozóra Olaszországban, ahová II. János Pál pápa meghívta a világ nagy vallásainak vezetőit, hogy imádkozzanak vele együtt a béke érdekében.

II. Vatikánum — átok?

Néhányaknak, a XXIII. János pápa által remélt felfrissítő „lélegzetnyi levegő” inkább olyan volt, mint egy hideg szélroham. Azért, hogy alátámasszák véleményüket, utaltak egy híres beszédre, amelyben VI. Pál pápa — aki XXIII. János utódja volt — kijelentette, hogy „Sátán füstje” beszivárgott az egyházba. A La Réception de Vatican II című könyv azt fejtegette, hogy a nyilatkozata által VI. Pál „összekötni látszott a zsinat által teremtett helyzetet egy, az egyházi érdekekkel ellentétes folyamattal”.

Sok templomba járó osztja ezt a nézetet. Egy új vizsgálat feltárta, hogy Franciaországban a katolikusoknak majdnem a fele azt gondolja, hogy „az egyház túl messzire ment a reformok erőltetésében”. A II. Vatikánum bírálói vádolják az egyházat, amiért nem maradt hű a hagyományához, hanem megfertőztette magát a modernizmussal. Azt mondják, hogy az egyház támogatását adta azokhoz a változásokhoz, amelyek megrázkódtatták a nyugati társadalmat és válságot okoztak az egyházban.

II. Vatikánum — áldás?

Mások számára nem a zsinat az, amelyet meg kell kérdőjelezni. Szerintük a gyengeség első jelei már a II. Vatikánum előtt is tisztán láthatóak voltak az egyházban. A francia La Croix című napilap megerősítette: „A papi és nem papi elhivatottak hiányát a nyugati országokban az általános társadalmi válsággal és ennek a keresztény közösségekre való következményeivel kapcsolatban kell szemlélni. Túl sok keresztény engedte magát átitatni a korunkbeli gondolkodásmóddal és eszmerendszerekkel.”

Megint mások úgy érzik, hogy a II. Vatikánum által javasolt változtatások életfontosságúak voltak. A La Croix egy másik újságírója megállapította: „Van aki talán . . . eltűnődik azon, hogy mivé lett volna az egyház, ha befelé forduló maradt volna.” Végül különböző katolikus magyarázók azt fejtegetik, hogy az egyház tökéletlen emberekből álló szervezet, amely már a múltban is keresztüljutott válságokon, és keresztül fog jutni ezen is. Gilles, akitől az előző cikkben idéztünk, a következő megjegyzést tette: „Amikor felvetettük az egyházi problémákat, azt mondták nekünk, hogy az egyház éppen egy tinédzserkori válság közepén van és ez el fog múlni.”

Akár felelős volt a II. Vatikánum a pozitív vagy negatív változásokért, akár nem, mindenesetre komoly hatással volt a katolikusokra...