Miért akarják a vallások, hogy az emberek a "mennybe" jussanak?
Valaki élvezi az adrelarint.
Jártam én is küzdpsportra, és amikor harc volt, élveztem, hogy gyorsan kell reagálnom, egyszerűen jó volt. Ettől nem leszek agresszív, csak nem egy rózsaszín lufiban élek.
Megsérülsz? És? Bárhol megtörténhet.
Templomba se járt, mert olyan is mesélt egy barátom, hogy egy papra rázuhant az egyik kőszobor és meghalt.
#29
Nem tudnak különbséget tenni. A keresztények beszűkült gondolkodású emberek. Na most, ilyenekkel lenni egy örökkévalóságon át? Az lenne maga a pokol.
A vicces meg az egészben az, amit a Biblia elmond az üdvössegről meg a mennyről, az alapján unalmas hely, ahol semmi érdekes dolog nemntörténik. Amit meg nem mond el a Biblia, arról csak azt mondja, hogy valami olyan jó, amit elképzelni sem tudunk. Természetesen tények itt sincsenek. Hidd el, és kész (jó keresztény szokás szerint). Azt se tudják, mire keszülnek, de készülnek. Nem csodálkoznék, ha a pokol szándékosan lenne ferdítve a Bibliában, hogy mégjobban megvezesse az eddig is megvezetett híveket. Micsoda szívas lenne, hogy a pokol mégiscsak jobb hely 😂
Én is jártam egy darabig. KRAV MAGA vagy mi a franc volt a neve. Engem is inkább lefárasztott, de bevallom hogy nem fogtam vissza magam.
Isten nem az edzést ítéli el, hanem ha nyomorgatod az ártatlanokat.
32# Nézd meg a Good Place című sorozatot, nagyon jó, és az évadvégi csavar pont erről szól.
33# Mások bántását mindenki elítéli, de nem erről volt szó.
Minden dolog szubjektív, például ha meccsen pofán csapnak, az nem is fáj, illetve alig.
A fogorvost viszont nem bírom, a tehetetlenség benne a legrosszabb, a kiszolgáltatottság.
Volt, hogy fogyókúráznom kellett, mert le kellett sürgősen súlyt adnom, két hétig nem ettem semmit, csak ittam és edzettem közben, de csak három napig voltam kissé éhes, nem is törődtem vele és repültek rólam a kilók. (Ugye vannak a súlycsoportok, ennyit a gyerekverésről)
Attól függ, hogy állsz hozzá, én akkor élek, mint hal a vízben, ha nélkülözés vesz körül.
Egy darabig nagyon jól ment a sorom, mindenki ezt mondaná, de engem megölt a nagy jólét, teljesen tönkrementem bele.
"Jártam én is küzdpsportra, és amikor harc volt, élveztem, hogy gyorsan kell reagálnom, egyszerűen jó volt. Ettől nem leszek agresszív, csak nem egy rózsaszín lufiban élek."
Én a 37%-os válaszára lennék kíváncsi, akinek lételeme az erőszak, és ezt teljesen normálisnak tartja, sőt, számára ez a Mennyország. Sok mindent nem tudok kezdeni valakivel, aki szenved a nyugalomtól, szenved, hogyha nincs körülötte zaj, hangzavar, és agresszió, és az egész élete abból áll, hogy folyamatosan pörög. Remélem akkor majd élvezni fogja a 400 óra túlórát is :) Mert hogy nekem maga a pokol lenne az, ami neki a Mennyország, és úgy látom ez fordítva is igaz. Eléggé különböznek ilyen téren az emberek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!