A Jeruzsálemi Nagy Templom épitése már elkezdődött?
Kétlem, tekintve, hogy helyén egy hatalmas mecset áll.
Egyébként keresztény szempontból teljesen lényegtelen, Krisztussal elveszette minden funkcióját. Hiszen Krisztus a tökéletes áldozat, Isten Báránya, nem pedig azok a borjak és birkák, melyek nyakát elvágták ott. Na meg mit tennének bele? Tudtommal nincs meg a frigyláda, amiért a templom épült.
Ha szimbolikus jelentőségét nézzük, akkor pedig már rég felépült. Krisztus azt mondta a zsidóknak, hogy rombolják le a templomot és ő 3 nap alatt felépíti. Ez halálával és feltámadásával beteljesedett.
Ha a judaizmus szempontjából érdekel téged a 3. templom jelentősége, akkor arra nem tudok válaszolni. Kétlem, hogy megkockáztatnának egy nagyobb háborút az arab világgal, ami bekövetkezne, ha lerombolnák a mecsetet. Mivel ebben az esetben ők lennének az agresszorok, ezért feltehetően a nyugati világ se nagyon szaladna nekik segíteni.
Azért kérdezem mert az irások szerint ha időrendben nézzük az eseményeket elősször a Törvénytipró-nak kell megjelennie és Ő ül majd be a Templomba istennek nyilvánítva magát.Eggyébként Jézus is tett rá utalást hogy Jaj neked Jeruzsálem mert nem ismerted fel látogatásod napját és lesznek idők amikor majd kő kövön nem marad benned.Szerintem a Nagy Templom lerombolására gondolt.
Köszönöm a Válaszokat.
Nem. És sem az ókori Athént, sem az ókori Rómát nem fogják újjáépíteni. Eltelt 2000 év, azóta történt egy és más, most az új aktualitás érvényes.
Egyébként elméletileg le lehet gyártani korabeli technikával régi épületeket, de azok mégsem ugyanazok. Ordít róluk, hogy mai. Egyszóval egy ilyesmi erőltetése hasznot nem, kárt annál többet hoz - az építőnek.
Kérdező:
Nem az Írások szerint, hanem a pünkösdista szekta futurista teologiája szerint.
A preterista és a historikis iskola szerint a 2Thess 2 már beteljesedett prófécia. Előbbib szerint teljesen utóbbi szerint részlegesen.
Csak a zsidóimádó pünkösdisták teszik teljesen a jövőbe ezt a proféciát
7.Válaszoló
Sem zsidóimádó sem pünkösdista nem vagyok.Arról irok ami a Károli Bibliában van.
Köszönöm a Véleményedet.
A Harmadik Templom epitese mar akkor elkezdodott, amikor a romaiak leromboltak az elsot. Csak nem fizikailag epitettek ujja, hanem szellemileg. A fizikai epulet helyett szellemi csoportokat (ugynevezett minjan), azaz 10 fos imadkozo csoportok lettek a hitelet gerince.
Ez nem mond ellent annak, hogy a Templom osi falai a legszentebb helyei a zsidosagnak.
Javitas:
leromboltak az elsot helyett leromboltak a masodikat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!