A keresztények szerint a Biblia az egyetlen és megcáfolhatatlan igazság?

20:57 nek

"Biblia különböző sugalmazott könyvek halmaza, amely révén létrejött egy íratlan, elrejtett filozófia, amelyet nem tesznek nyilvánosan közzé. Nagyon sok igazságot rejt, ha megfelelően elmélkedünk rajtuk."

S mi van olyankor, ha ez az elrejtett filozófia most elérhető?! Mi van ha ez a filozófia megadja a megfelelő nézőpontot, ahogyan a Biblián és más vallási dokumentumokon kellene elmélkedni?! :)

üdv

25/F

Részben megcáfolhatatlan, részben nem. Koronként változott a Biblia "helye" a hitben és a tudományban. A 18-19 századi bibliakritika bombaként robbant keresztény körökben.

Nyilvánvalóvá váltak a Biblia tévedései pl. földrajzi helyek, kronológiai sorrendek kapcsán. Kiderültek a szerkesztések, előkerültek eredeti kéziratok, többféle szövegváltozattal.

A protestánsok erre két csoportra oszlottak: egy fundamentalista irányzatra (ők szembeszálltak a tudománnyal és mereven kitartottak a Biblia tévedhetetlensége mellett) és egy liberális irányzatra, akik nem igazán foglalkoztak a kérdéssel (megelégedtek azzal ami a kritika hatására a Bibliából megmaradt.

A tudomány és vallás Bibliája között ekkor még szakadék volt. Ma a vallás igyekszik összeegyeztetni magát a tudománnyal, és úgy megtartani a Biblia tekintélyét, hogy közben a kutatások fényében megpróbálja belehelyezni azt abba a korba amelyben született.

A Szentírás iránti katolikus érzék megőrzése

írta: Rev. Joseph Ponessa S.T.D.

Húsz évvel ezelőtt találkoztam egy újmisés pappal, akinek – egy társasági este folyamán – megemlítettem, mennyire csodálom a Szent Pál apostol Filippiekhez írt levelének második fejezetében található himnuszát, mennyire nagyszerű krisztológiai megállapítások találhatók az Újszövetség egyik legkorábbi írásában. A fiatal pap ennyit felelt rá: „Oh, igen, az csak a filippi közösség teológiája volt.” Isten néha csak úgy ajkunkra adja a választ, ami megoldja a helyzetet. Így válaszoltam: „Nem gondolja, hogy azért a Szentléleknek is volt hozzá valami köze?”

A fiatal pap nem válaszolt – legalább is akkor nem. Egy évvel később hallottam, hogy elhagyta a papságot. Fájdalmasan érintett, de nem lepett meg. Egy mondattal sikerült kimutatnia teljes lelki ürességét. Nem volt katolikus krisztológiája, így aligha őrizhette meg a papi hivatás kegyelmét. De a problémája még mélyebb, még alapvetőbb volt: elvesztette a Szentírás iránti katolikus érzéket.

Igen, azt állítom, hogy a Szentírás iránti katolikus érzék sokkal alapvetőbb, mint a katolikus teológia vagy a papi hivatás, hiszen a hitről szerzett tudásunk és saját identitásunk (megj.: a szerző pap) attól függ, hogyan olvassuk a Szentírást, hogyan gondolkodunk róla. Azok, akik katolikus kódon olvassák a Szentírást, egyre jobban katolikussá válnak. Azok, akik a Szentírást valami más módon olvassák, egyre inkább valami mássá, de nem katolikussá válnak. Sajnos, manapság egyre több katolikus olvassa a Szentírást nem-katolikus módon.

A Szentírás katolikus értelmezését két oldalról, mondhatnánk jobbról és balról támadják. Az én fiatal papismerősöm a bal-oldali protestáns (általam „hyper-kritikusnak” nevezett) iskolával került kapcsolatba. A legtöbb protestáns egyházi jellegű közösség Szentíráshoz való kapcsolatát ez uralta jó száz éven keresztül. Ezek a „liberális” közösségek egy lépéssel tovább vitték a reformációt, mint maguk a reformátorok. A reformátorok kidobtak minden katolikus hagyományt, hogy csak a Szentírás maradjon meg. A liberális protestánsok, miután felfedezték, hogy a Szentírásban magában is jelen van a hagyomány, úgy döntöttek, hogy a Szentírást is kidobják.

Néhány éve szólásmondássá vált a Rómában tanuló fiatal papok között: „A két leggyűlöltebb szakértők a liturgisták és a biblikusok. A liturgisták azt mondják neked, hogy bármit is teszel, valami mást kellene tenned. A biblikusok azt mondják, bármit is mond a Szentírás, az valami mást jelent.”

Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az én fiatal papismerősöm túlságosan jól megtanulta a biblikum-órákon hallottakat. Valahol a szemináriumba való belépés és a szentelés között elvesztett egy nagy értékű drágagyöngyöt. Ez a veszteség akkora volt, hogy még a szentelés szentségi kegyelme sem volt képes kipótolni. A Szentírást nem-katolikus módon kezdte el olvasni, és ennek következményeképp mind kevésbé és kevésbé maradt katolikus. A szemináriumi képzése során el kellett volna neki magyarázni, hogy a Szentlélek Úristen az egész Szentírás igazi szerzője, és hogy az emberi szerzők, mint pl. Szent Pál apostol, vagy az első olvasók, mint pl. a filippiek, egy különleges ajándékot kaptak, amelyet az ő feladatuk volt áthagyományozni az egész Egyház számára örök időkre, ez az ajándék pedig az isteni Kinyilatkoztatás. Miután a II. vatikáni zsinat által közzétett első dokumentum a kinyilatkoztatásról szólt, nyilván nem az volt a Szentlélek vagy a zsinati atyák szándéka, hogy ellazítsák a kinyilatkoztatott igazság katolikus felfogását. Viszont a zsinat után az ökumenizmus szelleme megnyitották a relativizmus gátjait.

Már a II. vatikáni zsinatot megelőzően is tapasztalható volt egy bizonyos nyitottság a liberális protestáns szentírástudomány eredményei felé. A cél az eredmények elfogadása volt a metódus elfogadása nélkül, vagy ahogyan 1972-ben a biblikum professzorunk mondta: csodálni az ismert Bultmannt, mint egzegétát, de egy kissé sem csodálni a teológiáját. Ez legalább egy árnyalt álláspont volt, még ha kissé skizofrén is. Könnyű volt az árnyalás képességének ajándékával kevésbé bíró professzoroknak azt a benyomást kelteniük a szeminaristákban, hogy egyedül a történeti-kritikai módszerhez fordulhatnak, ha a Szentírás „meg akarják tisztítani” annak mind betűszerinti, mind pedig lelki értelmezésétől.

Közben pedig, ugyanazon ökumenikus szellemtől vezérelve, sok katolikus elkezdett részt venni a „nem-felekezeti” bibliaórákon nem-katolikus személyekkel együtt. Nem jöttek rá, hogy ezáltal záloggá váltak egy háborúban, amely nem az övék volt. Sok, magát a Biblia kisegyházának tekintő közösség, tapasztalván a protestáns egyházi jellegű közösségek gyakorlati ateizmusát, keresett menedéket egy az értelmet félretevő hitben. A katolikus hagyományt mindig is jellemző „megértést kereső hit” helyett ezek a jószándékú, de félrevezetett katolikusok a „jobb-oldali” protestantizmus „értelemtől menekülő hit”-e közepébe csöppentek. Túszok lettek a bal-oldali, a „megértés lerombolja a hitet”-féle protestantizmus elleni háborúban.

A II. vatikáni zsinat után szakadás támadt a klérus és a hívek között, ui. sokan a klérusból a liberális protestantizmus felé, míg a hívek inkább a konzervatív protestantizmus felé vették az irányt. Az Egyház egysége az, ami veszélybe került, miután tagjai kezdik elveszíteni a Szentírás katolikus értelmezését. Az emberek egy csoportja akkor lesz közösséggé, ha mindent megosztanak egymással – és ez éppúgy igaz az isteni alapítású emberi közösségre is, mint bármely másfajtára. Ha a katolikusok különböző csoportjai nem egyformán olvassák a Szentírást, előbb-utóbb nem ugyanazt fogják hinni, és már nem ugyanazokban a szentségekben fognak részesülni. A Szentírás iránti katolikus érzés elvesztése az egyik legnagyobb lépés az Egyház egységének megbontása felé.

Nem is olyan túl régen, a Vatikán kiadott egy dokumentumot a következő címmel: A Szentírás magyarázata az Egyházban. A dokumentum megállapítja, hogy „a fundamentalizmus intellektuális öngyilkosság”. Nem hinném, hogy bárkit is, aki ilyenre készül, elriasztaná a vatikáni dokumentum. De legalább kitapintották a probléma felét. A másik felét, sajnos, nem sikerült ilyen jól megfogalmazni – sajnos, kimaradt a dokumentumból, hogy „a hyper-kriticizmus pedig lelki öngyilkosság…”

Két protestáns tábor között foglalunk helyet. Az egyik megöli a lelket (az értelem „javára”), a másik pedig megöli az értelmet (a lélek „javára”). A katolikus hagyomány a lelket és az értelmet is úgy tekinti, mint Isten felbecsülhetetlen értékű ajándékát, amelyek a kegyelem segítségével képesek együtt dolgozni, hogy Istenhez vezessenek minket. Nem kell abbahagynunk a gondolkodást, amikor imádkozunk, és nem kell abbahagynunk az imát, amikor gondolkodunk. Ezek nem egymást kizáró tevékenységek. A Szentírást olvasni akár a lélek, akár az értelem nélkül, hatalmas ostobaság lenne.

Ebben a bevezető cikkben szerettem volna felvázolni a két legfőbb veszélyt, ami a katolikus Szentírás-olvasásra, Szentírás-értelmezésre leselkedik, és ami olyan módszerekből fakad, amelyek nem a mi módszereink. Ugyanakkor a Szentírás iránti katolikus érzék végképp nem valami ellenében határozza meg magát. A Szentírás iránti katolikus érzék már 1500 évvel azelőtt létezett, hogy az első protestáns egyáltalán megjelent volna a földön.

És ez az érzék nem függ semmiféle iskolától, egyetlen tudóstól sem. Minden evangélikusnak Luther Mártont kell kiindulási pontként vennie, ha a Szentíráshoz nyúl. Minden kálvinistának Kálvint. Olyan egzegetikai hagyománnyal rendelkeznek, amely egy-egy személytől származik. Az a „mód” viszont, ahogy egy katolikus veszi kézbe a Szentírást, apostolok, evangélisták, pápák, püspökök, egyházatyák, valódi teológusok és egzegéták hatalmas tömegének felhalmozódott bölcsességéből született meg, átölelve most már lassan 2000 évet.

Hogyan rázzuk le a Jehova tanúit?

1. Ha becsengetnek, meztelenül menj ajtót nyitni. (azonnali hatás)

2. Minden kérdésükre kérdezz vissza: "Ezt most hogy érti?"

3. Játszd el, hogy te vagy a világ leglassabban beszélõ embere, és figyeld, meddig tart az elhivatottságuk.

4. Kérj elnézést, mondván, meg kell etetned a pitbullodat, majd felejts el visszamenni.

5. Kezdj el telefonálni (rendelj kábítószert, kis szextelefon, vagy pornófilm rendelés, stb)

6. Válassz ki bizonyos, gyakran ismétlõdõ szavakat a mondandójukban, ha ezeket hallod, kezdj el kuncogni. Ha megkérdik, min nevetsz, mondd azt: "Semmin", majd kuncogj tovább.

7. Ugyanaz, mint az elõzõ pontban, csak a szavaknál mondd azt, hogy "Bip!".

8. Nézz rájuk mérgesen, és mondd azt, hogy a te Istened simán lenyomja az õ istenüket szkanderben.

Tanácsok Jehova Tanúinak avagy milyen az ideális Tanú?

1. Legyen valami nagyon bűnös dolog az életedben. Mint pl. cigiztél a klotyóban a suliban, megnézted egy jó csaj seggét az utcán, heavy metal-t hallgattál, önkielégítettél, ateista vagy, stb. Szóval van választék bőven.

2. Ne legyenek vallástudományi ismereteid vagy mondjuk sokkal meggyőzőbb, ha okkultista dolgokkal foglalkoztál jó sokáig.

3. Legyél lelkileg sérülékeny, könnyen befolyásolható és akaratgyenge. Nem árt, ha van valamilyen családi problémád is. Közeli hozzátartozó halála előny.

4. Az őrtorony minden szavát szó szerint értsd. Amit mond, azt megkérdőjelezni szigorúan tilos.

5. Amire a tanúk rábólintanak, arra te is bólints rá, nehogy tévelygőnek nézzenek.

6. Amit a szektában mondanak a társaid, vezetőid azon elgondolkodni szigorúan tilos, azt el kell fogadni mindenféle kritikai gondolkodás nélkül.

7. Ha más vallásúakkal vagy ateistákkal találkozol, őket alacsonyabb rendűnek kell tekinteni, hiszen az igazságot úgyis mi tudjuk, ők csak elveszett tévelygők.

8. Ellenvetés nélkül el kell fogadnod, hogy mi vagyunk a tökéletes tudás és igazság birtokosai, mindenki más tévelygő, még az 5 diplomával rendelkező PhD egyetemi profoknál is okosabbak vagyunk, ők hozzánk képest nullák.

9. Ha leállnak veled vitázni, akkor kezd el az illető személyiségét támadni, hogy démonizált tévelygő, akit az Őrtorony Jehovája meg fog semmisteni, ha nem csatlakozik a mi szektánkhoz. Mert így a konkrét teológiai témáról el tudod terelni a szót, és nem fogsz rájönni, mekkora tudatlan is vagy a saját hitedhez.

10. Egy külső véleményt szigorúan csak akkor fogadhatsz el, ha a szektavezetőd arra azt mondja, hogy igaz. Egyébként vesd el, még ha teljesen egyértelmű, kézzelfoghatóan és tudományosan bizonyítható és logikus.

11. A szektádat kritizáló véleményt (legyen az írott vagy szóbeli) még véletlenül se hallgasd meg, mert akkor rájöhetsz arra, hogy milyen szépen kihasználtunk téged.

12. A 11-es pont nem volt egyértelmű? Húzz már el innen!!