Nehéz elfogadni, hogy az élet "értelmetlen"?

Előre szólok, nem veszekedni akarok! Csak a gondolataimat írom le.

Egyik nap gondolkoztam (alvás helyett :D), és rájöttem, hogy mennyire értelmetlennek tűnik a társadalmilag elvárt életstílus, az, hogy dolgozzak, hogy adózzak, hogy ezt csináljam, azt csináljam, fizessem a csekket, stb, mivel 60-70 év múlva úgyis megszűnök és annyi volt. Persze, lehet találni olyanokat, amik boldoggá tesznek, nem arról van szó. Hanem így maga az életnek ez a formája nem számít. Hacsak nem annyi az értelme, hogy érezd jól magad, úgyis meghalsz.

Korábban mondjuk egy nőnek mi volt? Középkorban: szüljön egy fiút, aztán vagy belehalt vagy nem. Halálával, de igazából túlélésével is értelmetlennek tűnik a szenvedése. (Lesarkítva). A királyok csatározási szintén már nem "számítanak", mivel elbukott megannyi királyság és hatalmas birodalom. Amik így is, úgy is elbuknak egy idő után. Egyik nap felvirágzik, másik nap elbukik.

Mennyi ember meghalt már, és csak töredékéről tudunk, hogy léteztek (uralkodók, stb), így a több milliárd ember, aki már élt, és meghalt vagy most él, holnap hal meg, igazából mindenki más szempontjából lényegtelen. És így belegondoltam az egész élet, ilyen formai szempontból való, értelmetlenségébe. Aztán arra gondoltam, hogy én ezt el tudom fogadni, hogy így van. Kiélvezem a jó dolgokat, amik megadatnak, de nem áltatom magam olyanokkal, hogy nagyobb értelme van az életemnek. Azt is el tudom fogadni, hogy pl egy tudós, orvos sokkal többet ér, mint én társadalmi szempontból, így ha egy orvos hal meg helyettem, akkor az a világnak végül is hátrány, míg ha én halok meg helyette, akkor "csak" a családomnak rossz. Ugyanígy, egy hajléktalannál vagy egy semmirekellőnél, buta embernél én érek többet.

De sokszor veszem észre, hogy sokan meg képtelenek elfogadni azt a gondolatot, hogy az élet értelmetlen lenne. (Nem állítom alapigazságnak, hogy az, ez csak most a felvetésünk szempontjából egy kijelentés). Mondják, hogy nem akarnak olyan világban élni, aminek nincs értelme, és keresnek egy felsőbb célt. (Pl. vallások). Nálam ilyen abszolút nem alakul ki. És nem tudom megfordítani a dolgot, nem tudom megérteni, hogy valaki miért keres felsőbb célt? Jobb érzés lenne? Én így is jól érzem magam, ahogy vagyok. (Ebben látom amúgy a sok vallás kialakulását).

Szóval a kérdés: nehéz lenne elfogadni azt, hogy az élet értelmetlen? (HA az, csak tegyük fel)