Ha létezik Isten, miért nem mutatja meg, hogy létezik?
# 20
És hogyan tud különbséget tenni a fejedben isten hangja és a saját képzeleted között?
Az Ószövetségben amikor Isten szó szerint csodákkal látta el a zsidó népet a pusztában, ők kis idő múlva aranybálványt csináltak maguknak.
Amikor pedig Isten megjelent emberként (gondolok Jézusra), a többi ember utálta őt és megfeszítette.
De kérdezném hogy milyen jelre vársz? Kérsz jelet és csapjon melléd a villám a derült égből?
"De kérdezném hogy milyen jelre vársz? Kérsz jelet és csapjon melléd a villám a derült égből?"
Az is elég beszédes lenne, ha egy teremtő olyan világot alkotna, amiben legalább valami egyértelműen utal a teremtő létére.
18-19
Más módon nyilatkoztatja ki magát. Valamikor Jézustól is jelt kértek a Vallás vezetők, és nem kaptak.
Bár láthatták hogy Isten erejével, halottakat kelt életre, vakokat, betegeket gyógyított. De ez sem volt nekik elég.
Azt mondta Jézus nekik, hogy Jónás jelét kapják, aki 3 napig volt a hal gyomrában és megmenekült, mert halála is lehetett volna.
Jézus halála, és a harmadik napon való feltámadása volt a bizonyíték, de ezt sem fogadták el.
Hidd el ha most tenne természet feletti dolgokat, sem fogadná el mindenki.
Bár amit előre megmondott, az a szemünk előtt zajlik, de a kétkedés továbbra is meg van.
Aki pedig kételkedik nem kap semmit:
(Jakab 1:6–8) . . .mert aki kételkedik, az olyan, mint a tengernek szél űzte és ide-oda hajtott hulláma. 7 Az ilyen ember bizony ne vélje, hogy bármit is kap majd Jehovától; 8 határozatlan ember ő, minden útjában állhatatlan.
"Azt mondta Jézus nekik, hogy Jónás jelét kapják, aki 3 napig volt a hal gyomrában és megmenekült"
Hogy Jézus mekkorát tudott hazudni!
Ez a történet pont annyira igaz, mint ahogy Piroska és a nagymama élve került elő a farkas gyomrából!
Nyilván a feltámadás sztori se több, mint a Jónás történet.
25.
Bár nem keresztény tanítás, de mond csak, Te miért tartasz húsvétot.
Ugyan is a feltámadásra emlékeznek sokan ezen alkalommal.
Szerintem akkor felesleges neked ez az ünnep.....
Sejthetni miért.Talán mert nem létezik.
Annyian tagadjuk a létezését,hogy most már tényleg elő kellene állnia,de nem teszi.....
Helyette egy rakás,a végső elmúlástól félő főemlős próbálja bemagyarázni a többinek,hogy létezik és boldog halál utáni létet ad,ha jól viselkedsz.
Azaz egy maroknyi képviselőjük által kitalált szervezet és annak szabály rendszerének eleget téve el lehet nyerni az áhított szellemi létet a totális megsemmisülés helyett.
" Te miért tartasz húsvétot. "
Ki mondta hogy tartok???
"Szerintem akkor felesleges neked ez az ünnep....."
Tényleg felesleges, ha annak vallási tartalmára gondolsz.
A nyuszi meg a tojás aranyos ajándék, a gyerekek szeretik, de egyébként számomra a húsvét mint vallási ünnep semmit nem jelent.
Jóízűen megeszem a sonkát zöldcsütörtökön, nagypénteken, és az év összes más napján is, és semmi lelkiismeret furdalásom sincs. Semmivel nem más kategória, mint a disznóhús vagy a marhahús elfogyasztása, jóllehet egyes vallások meg azt tiltják.
Ő dolguk...
Mint az is, hogy mire emlékeznek ilyenkor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!