Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Megkérdőjelezhető a keresztény...

Megkérdőjelezhető a keresztény Isten mindentudása és végtelen szeretete?

Figyelt kérdés
A mindentudás a szabad akarat miatt csak a jelenre korlátozodik mivel a predesztináció és a szabad akarat kizárják egymást, nem tudhatja Isten mit teszek egy óra múlva, hogy vízet vagy colát iszok mert a döntés abban a pillanatban jön létre és előtte nem létezett, abban a pillanatban döntök magamtól és Isten is csak ekkor tudja meg. Szóval Istennek a jelen pillanatig mindenről tudomása van míg az embernek ez elég korlátozott, de a fejlődésünk következtében egyre több mindenről lesz tudásunk és ez ahogy egyre nagyobb lesz és egyre több mindenre lesz hatásunk, Istennek a mindentudása egyre kisebb lesz mivel egyre több dologra hathatunk a döntéseinkkel melyet szabad akaratunkból hozunk. Sőt mivel minden hatással van mindenre ezért egyltalán nem tudhatja mi lesz a következő pillanatban. Szóval ez az Isteni mindentudás elég korlátozott. Ha igaz a menny és a pokol akkor, hogy lehetne végtelenül szerető ez az Isten? Ha szeretjük és hiszünk benne akkor vár az örök boldogság, de ha mégse akkor szenvedhetünk örökké, ez nem szeretet főleg nem végtelen. A mindenhatóságba is bele lehet már így kötni, hogy akkor az is csak a jelenre korlátozodik és mivel egyre több dologra hathatunk mi is fejlődésünkkel elhalványul a vonal ami köztünk és Isten közt van.

2018. márc. 29. 16:42
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
54%

Miért korlátozódna csak a jelenre? Ilyet senki se állít. Az nem elég ok, mert te így gondolod. Teljesen abszurd és értelmetlen elképzelés.


Mivel Isten számára nincs idő, egyformán látja a múltat, a jelent, a jövőt, ezért természetesen minden döntésedet ismeri. Viszont nem avatkozik bele, hogy te kólát vagy vizet fogsz inni, azt a döntést rád bízza.


Az üdvösségnél is abszurd dolgokat írsz. Ha valaki nem vágyik Istenre, sőt minél távolabb akart tőle lenni életében is, akkor ez a döntése determinálódik a túlvilágra. Nem fogja magát senkire sem ráerőszakolni, az már nem szeretet lenne, hanem kényszer. Szeretet abban nyílvánult meg, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy az emberiség üdvösségre juthasson.

2018. márc. 29. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
26%

"a predesztináció és a szabad akarat kizárják egymást"

Másik hiba. A perdesztinációt egyenlővé teszed Isten mindent tudásával, pedig ez nem ugyanaz. A levezetés is hibás.

Többit az első leírta

2018. márc. 29. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 anonim ***** válasza:
Nem
2018. márc. 29. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 A kérdező kommentje:

"Miért korlátozódna csak a jelenre? Ilyet senki se állít. Az nem elég ok, mert te így gondolod. Teljesen abszurd és értelmetlen elképzelés."


Persze, hogy nem lenne elég ok, hogy én így gondolom, ezért is indoklom meg ellenben veled aki annyit ír, hogy abszurd és értelmetlen. Ha Isten mindentudó vagyis tudja a jövőt is akkor nem lehet szabad akaratunk mivel előre nem lehet meg, hogy mit fogunk tenni mert ez esetben ez csak előre megírt forgatókönyv lenne amit eljátszunk. Ha Isten tudja, hogy te holnap presszó kávét kérsz reggel akkor van ott helye bármiféle szabad akaratnak? Dönthetsz úgy, hogy nem presszót kérsz? Nem, mert akkor Isten rosszul tudta volna a jövőt. Szóval te csak ott presszót kérhetsz pedig ott van mondjuk a pohár víz lehetősége is, de ha azt kéred akkor Isten rosszul tudta a jövőt. Szóval a szabad akarat miatt csupán minden jelenbeli döntésre tudhatja a választ.


"Az üdvösségnél is abszurd dolgokat írsz. Ha valaki nem vágyik Istenre, sőt minél távolabb akart tőle lenni életében is, akkor ez a döntése determinálódik a túlvilágra. Nem fogja magát senkire sem ráerőszakolni, az már nem szeretet lenne, hanem kényszer. Szeretet abban nyílvánult meg, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy az emberiség üdvösségre juthasson."


Hát éppenhogy ráerőszakolja magát azzal, hogyha nem szeretjük és kövessük a parancsait akkor a pokol örök szenvedése vár ránk. Az, hogy egyszülött fiát feláldozta értünk és ebben nyilvánul meg a szeretete csak marketing duma. Megteremt engem a végtelen nagy szeretetébe aztán ha nem úgy élek ahogy ő akarja a parancsai szerint és még nem is imádom ezért akkor szenvedjek, ez aztán a szeretet.


"Másik hiba. A perdesztinációt egyenlővé teszed Isten mindent tudásával, pedig ez nem ugyanaz. A levezetés is hibás.

Többit az első leírta"


Közvetve ugyanaz mivel ha Isten mindentudó és látja jövőt akkor nincs szabad akarat és egész életünk meg van írva, előre el van rendelve mi lesz velünk.

2018. márc. 29. 21:45
 5/29 anonim ***** válasza:
50%

Én emberként is tudom sokszor, hogy adott hozzászólásomra ki mit fog írni. Isten tudása végtelen, hogy ne tudná minden egyes tettünket?

Egyébként hasonló témával az emléleti fizika is foglalkozik, igaz nem a szabad akarat kontextusában.


Mivel hitetlen vagy, ezért neked marketing szöveg, számunkra, hívőknek pedig nem. Felesleges ezen vitatkozni, elfogadom, hogy te nem hiszel Istenben, én pedig hiszek, így hiszek Krisztus megváltó áldozatában is.


Egyébként hibásan használod a predesztináció fogalmat is, amire te gondolsz, az a kettős predesztináció. Az pedig annyit jelent, hogy már születés előtt Isten egyeseket kárhozatra, másokat üdvösségre rendelt. Bármit is tesz az adott illető. Természetesen ez butaság, csak kálvinisták vallják. Méghozzá pont a szabad akarat miatt hibás az elképzelés. Hiszen Krisztus megadta a lehetőséget, hogy üdvözüljek, innentől csak rajtam áll, hogy élek-e vele.

2018. márc. 29. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 Alex Fly ***** válasza:
0%

Pedig igaz a válaszoló. Isten nem korlátozza a szabad akaratodat. Ez még akkor is így van, ha tudja, mit fogsz dönteni. Befolyásol ez téged bármilyen döntésedben? Az ismeret nem jelent eleve elrendelést.

A végtelen szeretet mellett pedig ne feledkezz meg az igazságosságról sem.

A leírtakkal ellentétben Isten senkit nem fog a pokolba küldeni. Rábízza az emberre a választást. Ha te úgy dönteszb hogy a pokolba akarsz menni, akkor oda fogsz kerülni -a saját akaratodból.

Elmondta, mit kell tenned, hogy a mennybe kerülj és azt is, mit tegyél, hogy a pokolba juss. Innentől már rajtad múlik, melyiket választod...

De természetesen jogod van megkérdőjelezni -amennyiben legalább olyan ismeretekkel rendelkezel róla, mint amennyire ő ismeri az embert...

2018. márc. 30. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 A kérdező kommentje:

"Én emberként is tudom sokszor, hogy adott hozzászólásomra ki mit fog írni. Isten tudása végtelen, hogy ne tudná minden egyes tettünket? "


Nem tudod csak sejted és az nem egyenlő a tudással. Isten tudása se végtelen mert nem tudhatja mit fogsz tenni, már leírtam azzal a presszós példával ha nem igaz akkor cáfold levezetéssel ne pedig egy sima kijelentéssel, hogy márpedig nem igaz.


"Egyébként hibásan használod a predesztináció fogalmat is, amire te gondolsz, az a kettős predesztináció. Az pedig annyit jelent, hogy már születés előtt Isten egyeseket kárhozatra, másokat üdvösségre rendelt. Bármit is tesz az adott illető. "


Ha pedig elfogadod Isten mindentudását akkor ez azt jelenti, hogy előre tisztában kell legyen ki hova kerül és ott a mi szabad döntéseinknek nincs helye, mert adott egy gyilkosság ami miatt örök kárhozatra jutok és ezt Istennek is előre kell tudja hisz tud mindent, és mivel én nem dönthetnék a gyilkosságnál másképp minthogy megölöm mert hanem Isten rosszul tudta volna a jövőt, előre el lett rendelve sorsom mégpedig az örök szenvedés.


"Pedig igaz a válaszoló. Isten nem korlátozza a szabad akaratodat. Ez még akkor is így van, ha tudja, mit fogsz dönteni. Befolyásol ez téged bármilyen döntésedben? Az ismeret nem jelent eleve elrendelést."


Fent leírtam.


"A végtelen szeretet mellett pedig ne feledkezz meg az igazságosságról sem.

A leírtakkal ellentétben Isten senkit nem fog a pokolba küldeni. Rábízza az emberre a választást. Ha te úgy dönteszb hogy a pokolba akarsz menni, akkor oda fogsz kerülni -a saját akaratodból."


Végtelenül szeret Isten? Igen. Akkor miért ítél örök szenvedésre? Mert nem úgy éltem ahogy akarta? Hát ez képmutatás.

2018. márc. 30. 09:16
 8/29 anonim ***** válasza:
67%

"Közvetve ugyanaz mivel ha Isten mindentudó és látja jövőt akkor nincs szabad akarat"

Nem a kérdezőnek válaszolok, ő totális fogalomzavarban szenved, feltételezem szándékosan.

Akit érdekel: Ha valaki lát valamit, az nem egyenlő azzal, hogy irányítja is. Feltételezem, hogy ez a kérdezőn kívül mindenkinek egyszerűen megérthető.

Példa: ha az emeletről látom, hogy ha a gyalogos befordul a sarkon, akkor elgázolja a számára az utolsó pillanatig láthatatlan autó, akkor:

1. szerintem nem én szerveztem a balesetet

2. a kérdező szerint én szerveztem a balesetet

Belátható, hogy a kérdező szándékosan provokáló troll

2018. márc. 30. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 anonim ***** válasza:
46%

"Akkor miért ítél örök szenvedésre? Mert nem úgy éltem ahogy akarta? Hát ez képmutatás."

Ne hisztizz! A keresztény teológia szerint te a bűnt, az istentelenséget, a halált, a nemlétet kedveled. A keresztény teológia szerint ezek szinonimák. Ezek szíved vágyai. Ezek után Isten megadja neked ezeket, erre te képmutatónak tartod. Gondolkozz csak! És igen, ez a szeretet, ha akaratod ellenére nem kényszerít örök létbe.

2018. márc. 30. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 A kérdező kommentje:

"Akit érdekel: Ha valaki lát valamit, az nem egyenlő azzal, hogy irányítja is. Feltételezem, hogy ez a kérdezőn kívül mindenkinek egyszerűen megérthető.

Példa: ha az emeletről látom, hogy ha a gyalogos befordul a sarkon, akkor elgázolja a számára az utolsó pillanatig láthatatlan autó, akkor:

1. szerintem nem én szerveztem a balesetet

2. a kérdező szerint én szerveztem a balesetet"


Ne menj át személyeskedésbe mert csak téged jellemez. Példádban egy jelen pillanatban történő eseményre mutattál rá, ami egyáltalán nem releváns. Képzeld azt te vagy Isten, mindentudó, és látod előre az a baleset meg fog történni. Ha a sofőrök másképp döntenek én nem karamboloznak akkor rosszul tudtad a jövőt ergo nem vagy mindentudó szóval a sofőröknek muszáj karambolozniuk mert hanem nem úgy történik ahogy te tudtad.


"Ne hisztizz! A keresztény teológia szerint te a bűnt, az istentelenséget, a halált, a nemlétet kedveled. A keresztény teológia szerint ezek szinonimák. Ezek szíved vágyai. Ezek után Isten megadja neked ezeket, erre te képmutatónak tartod. Gondolkozz csak! És igen, ez a szeretet, ha akaratod ellenére nem kényszerít örök létbe."


Nem hisztizek, csak levezetem, hogy nem végtelenül szerető. Nem kedvelem a bűnt; igen, ateista vagyok; nem kedvelem a halált és a nemlétet sem. Örök szenvedés vár rám mivel nem követem parancsait és nem szeretem, de ő végtelenül szeretőnek mondja magát, ez bizony képmutatás.

2018. márc. 30. 11:31
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!